Otthon / Friss hírek / A nemzetközi vonatokban nem közlekednek fekvő- és hálókocsik, valamint étkezőkocsik

A nemzetközi vonatokban nem közlekednek fekvő- és hálókocsik, valamint étkezőkocsik

A vasúttársaság a kormányintézkedésekhez igazodva, illetve a vasutas utazószemélyzet védelme érdekében visszavonásig

a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, valamint az étkezőkocsi szolgáltatását. Szeptember elsejétől lép életbe a rendelkezés, ami a vasárnapi müncheni és zürichi járatokat már érinteti. A háló- és fekvőkocsikat ülőhelyes kocsikkal pótolja a MÁV-START. 

A nemzetközi menetrendben egyelőre nincsenek korlátozások a vonatközlekedésben, tájékoztat a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

A Budapest-Nyugati pályaudvar–Hamburg és vissza viszonylatban közlekedő 172/173-as számú Hungária EuroCity vonatban étkezőkocsi már vasárnaptól nem közlekedik. A Budapest-Keleti–München/Zürich közötti 462/463-as Kálmán Imre-Wiener Walzer EuroNight vonatpárban a háló- és fekvőhelyes kocsik vasárnap este már nem indulnak el. A fekvő, illetve hálókocsijeggyel rendelkező utasoknak étkezési csomagot adnak, mintegy kompenzációként, mert így az éjszakai utat ülőhelyes kocsikban kell megtenniük. A csomag szendvicset, kakaóscsigát, 1-1 szénsavas és szénsavmentes ásványvizet, gyümölcslevet, szalvétát és kézfertőtlenítő kendőt tartalmaz. A korábban szeptember 5-ével újraindítani tervezett bécsi és terespoli étkezőkocsik már nem állnak forgalomba.

A magyar kormány által hozott nemzetközi utazások korlátozására vonatkozó intézkedések miatt a MÁV-START

kezelési költség nélkül visszatéríti a szeptemberre szóló nemzetközi jegyek árát, célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról.

A részletekről itt érhetők el információk.

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a tömegközlekedési eszközökön, így a vonatokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása. A vasúttársaság arra kéri a vonaton közlekedőket, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket. A maszkhasználati kötelezettségre az állomási és a fedélzeti hangos, valamint szöveges utastájékoztató eszközök, a vonatok ajtaján pedig figyelmeztető táblák hívják fel az utasok figyelmét.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: