Gumilövedékkel lőtték meg az eladót, vitték a kasszát.
Elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik még idén márciusban fegyveresen raboltak ki egy XIX. kerületi éttermet.
A 21 és 19 éves elkövetők március 8-án hajnali fél ötkor kopogtak be a pizzériába, az ajtót nyitó alkalmazottat gázpisztollyal meglőtték, majd a földre kerülő áldozatot ököllel többször megütötték. Ezután a kasszát kiürítették, és a pénzzel elmenekültek.
Az eladó 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A nyomozók több hónapos munkával azonosították az elkövetőket, majd augusztus 28-án fogták el őket. A gyanúsítottak a bűncselekményt beismerték. Egyikük elárulta, hogy már egy héttel korábban terepszemlét tartottak, és azért választották ezt az éttermet, mert korábban többször jártak ott, de nem ízlett nekik az étel.
Az egyik elkövető lakásán megtalálták a gázegyvert, a hozzá tartozó gumilövedékekkel együtt. Mindkettejüket letartóztatták. (Police.hu)