Otthon / Egyéb / Nyírségi NER-kiskirályok: pár év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert a fideszes képviselő barátja

Nyírségi NER-kiskirályok: pár év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert a fideszes képviselő barátja

Két napja írtunk arról, hogy Kovács Sándor, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjének birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások.

A portál által feltárt történet azonban itt nem állt meg, mint most kiderült, Kovács barátjának tulajdonában áll az a cég, amelyik az egyik nagy kedvezményezettje a választókerületbe érkező vissza nem térítendő európai uniós támogatásoknak, illetve az azokhoz tartozó közbeszerzéseknek. A nyírségi tendereken taroló vállalkozás tulajdonosa ráadásul üzlettársa a kormánypárti politikus feleségének – írja újabb oknyomozó cikkében a 24.hu.

Zárva tartó, uniós pénzből épült látnivalók

A 2014 óta országgyűlési képviselőként dolgozó Kovács Sándor lakhelye az alig ötszáz lelkes Géberjén, ahol tíz éven át volt polgármester, a települést ma már a szintes fideszes fia vezeti.

Kovács 2017-ben hozta létre a községben a főként megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató „Jót s Jól” a Szatmári Kistérségben Egyesületet. Az egyesület azóta igazán nagyra nőtt, így már bizonyos, klasszikusan önkormányzati feladatokat is ellát, továbbá számos turisztikai beruházást is bonyolít a környéken.

Kovács Sándor éveken át volt az egyesület elnöke, majd a vezetést átadta feleségének, ugyanakkor a jelek szerint mégsem vonult háttérbe, mivel a 24.hu ottjártakor szívesen mutogatta az egytől egyig zárva tartó, uniós pénzből épült látnivalókat.

A „Jót s Jól” egyesület három évvel ezelőtt arra nyert csaknem 170 millió forintot, hogy a központjukként működő nappali foglalkoztató intézményt bővítsék.

A 2018-ban kiírt, hivatalosan nyílt, ám valójában meghívásos közbeszerzési eljárásra egyetlen cég jelentkezett, a GÉ-65 Mérnökiroda Kft., ami meg is nyerte a tendert. Az érdesség azonban az, hogy a győztes vállalkozás tulajdonosa a képviselő barátja, Galambosi Csaba. Galambos egy másik cégben, az ingatlankezelő Gakoma Kft.-ben ráadásul üzlettársa Kovács feleségének.

Négy éve nem sikerül valamiért megszüntetni az összeférhetetlenséget

A lap kérdésére Kovács elmondta, hogy megindultak a tárgyalások az összeférhetetlenség megszüntetéséről, valamint elismerte azt is, hogy barátok Galambosival. Érdekesség, hogy ez az állapot a cégadatbázis szerint négy éve fennáll, vagyis eddig nem kapkodták el a cselekvést.

Galambosi cége, a fő profilként mérnöki tevékenységgel és műszaki tanácsadással foglalkozó GÉ-65 Mérnökiroda Kft. az elmúlt években összesen 13 közbeszerzést nyert el azokon a településeken, amelyek Kovács Sándor választókerületéhez tartoznak. Ezek összértéke egymilliárd forintnál is magasabbra rúgott.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: