Sőt úgy tűnik, arra jutottak, hogy már nem is érdemes egy pillanatra sem távozniuk onnan.
Gondolkoztunk rajta, de arra kellett rájönnünk, hogy a Szabad Nép örökén lépdelő fideszes médiacsicska rákosista tempóját a fentieknél szebben sajnos 2020 Magyarországán már nem tudjuk körülírni. Erre a végkövetkeztetésre pedig nem más, mint az Origo szavakkal nagyon nehezen behatárolható cikke vezetett minket:
“Magyarország megnyerte a járvány elleni első csatát, a másodikat pedig felkészülten várja”
Az időben bevezetett és hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően Magyarország megnyerte az új típusú koronavírus által okozott járvány ellen vívott első csatát, és felkészülten áll második hullám előtt. Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is kijelentette, hogy ő és a kormánya tagjai a sikeres védekezést az emberéletekben mérik. Az Origo megnézte, milyen kormányzati lépések járultak hozzá az év elejétől napjainkig az eredményes védekezéshez.
Hát, így. Megnézték, és le is írták. Ja, és közben hálát is adtak. Na, nem az Úristennek, de majdnem:
Kásler Miklós és Pintér Sándor miniszternek pedig hálával tartozunk, mert az első hullám felett aratott győzelem után nem tették ölbe a kezüket, hanem egész nyáron ezzel foglalkoztak, ezért nem oszlattuk fel az Operatív Törzset sem.
És mit csinált eközben az ellenzék? Szó esik arról is:
A magyarországi és a nemzetközi baloldal, illetve a hozzájuk kapcsolódó „sajtóorgánumok” és a jelentős részben Soros György amerikai milliárdos által fizetett álcivil szervezetek április, május folyamán azzal voltak elfoglalva, hogy folyamatosan támadják a járványügyi intézkedéseket.
De még nincs vége. Járvány ide, válság oda, az össztűz alatt is volt szerencsére egy Orbán Viktorunk, aki tervével megvédte a gazdaságot. Most pedig “a második hullámot felkészülten várjuk, a lehető legnagyobb szabadság mellett”.
Tehát: minden rendben. Mit rendben, tökéletes! Aki mást mond, az hazudik. És Soros