Otthon / Friss hírek / Nyomozni kezdett a rendőrség a hatvani körzet közbeszerzései miatt – 444.hu

Nyomozni kezdett a rendőrség a hatvani körzet közbeszerzései miatt – 444.hu

Hadházy Ákos az oldalán tette közzé azt a levelet, amiben a  Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta, hogy az egyik feljelentése nyomán nyomozást rendeltek el bizonyos közbeszerzések és koncessziós eljárások befolyásolása miatt. A levél szerint ezeket megállapodással vagy más összehangolt magatartással követték el.

A független képviselő arról írt, hogy a fideszes Szabó Zsolt hatvani körzetében „a közbeszerzések kísértetiesen hasonlítanak ahhoz, ami Boldog István körzetében volt látható és nyilvános adatok alapján is állítható, hogy Szabó Zsolt részt vett a szervezésben”. Hadházy szerint az önkormányzatok EU-s beruházásainál (építések, energetikai felújítások) 18 településen ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre. Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég nyert.

Szabó Zsolt

A képviselő szerint kialakult egy három cégből álló kör, amelyek néhány cégből álló csoporttal versenyeznek a közbeszerzések elnyeréséért, azonban valódi verseny nincs, mert az állandó vesztesek strómanként indulnak ezeken a pályázatokon. És van egy jól körülhatárolható az a cégcsoport, amely még ajánlattevőként sem jelenik meg a közbeszerzéseken, meghívottként azonban igen.

Megjegyezte azt is, hogy az elnyert pályázatok túlnyomó része TOP-os forrásból származik, amelyeknél a fideszes többségű megyei önkormányzatok döntenek.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: