Otthon / Friss hírek / Orbán egyeztetett Simonkával a büntetőügyéről, de csak egy dologra volt kíváncsi

Orbán egyeztetett Simonkával a büntetőügyéről, de csak egy dologra volt kíváncsi

Nem, nem azt kérdezte a költségvetési csalással gyanúsított fideszestől, hogy elkövette-e, amivel vádolják, és nem is Simonka pártból való kizárása volt a téma.

Mindez persze nem meglepő, elvégre ritkán kérdez rá arra az ember, amire tudja a választ, a kormánypárti képviselő kizárása pedig csak egy olyan pártban merülne fel, ahol nem tűrik, ha valakivel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyújt be vádiratot.

A költségvetési csalással gyanúsított Békés megyei országgyűlési képviselő elmondása alapján februári találkozójukkor, Orbán csupán annyit kérdezett tőle: “hogy hogyan bírja.”

Azt mondtam neki, hogy most már egyre jobban. Sőt, az az igazság, hogy erőt ad az, hogy hosszú évek egyoldalú támadásai után végre lehetőséget kapok arra, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat, és megszólalhatok. Persze most is ügyelnem kell arra, hogy még véletlenül se befolyásoljam az eljárást a szavaimmal

– nyugtatta meg a populista vezérét a támadások sorát elviselni kénytelen, Simonka “Áldozat” György.

A jelek szerint tehát a miniszterelnök nem volt kíváncsi arra, mi lett az eltűnt milliárdok sorsa… 

Persze Orbán érdeklődése csak első blikkre tűnik haszontalannak. Tapasztalatszerzés, “felkészülés” céljából feltett kérdésnek például kiváló.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: