Az Egyenes Beszéd vendége szerdán Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke volt, aki többek között arról beszélt, szép dolog előre elképzelni, mi lesz egy esetleges kormányváltás után, de: egyrészt addig sokat kell dolgozni, másrészt álláspontja szerint másfél évig nem szabad csak erre készülni, mert teljes társadalmi csoportok maradtak az út szélén.
A politikus elmondta, demokráciát szeretne, és a Jobbik Elvi Nyilatkozatának megfelelően egy olyan jóléti fordulatot, amely a jólét lehetőségét minden magyar társadalmi csoport számára megnyitja.
A Jobbik aktivistái semmilyen jogi folyamatba nem ártják bele magukat – fogalmazott –, viszont a károsultak kérésére odamennek, ahova kell és jogsegélyt nyújtanak.
Z. Kárpát kifejtette, első körben azonnali kilakoltatási moratóriumot szeretnének; a hiteltörlesztési moratórium folytatása pedig szintén fontos lenne, de itt elvárnák, hogy
gyűjtőszámlák, rejtett ketyegő bombák és egyéb, az emberekre leselkedő további terhek nélkül menjen ez végbe. Ha a vírus befagyasztotta a gazdasági életet, fagyjanak be a ketyegő, és folyamatosan duzzadó tartozások, de számomra a leginkább drámai az utóbbi hónapokban és járványhelyzetben az volt, hogy a legkisebb nyugdíjakat és a legkisebb fizetéseket is érik a folyamatos végrehajtói letiltások. 33 illetve 50 százalékot vesznek el, a legkisebb pénzű emberek bevételeiből, akik szó szerint nem tudnak gyógyszert kiváltani
– mondta.
Arra is kitért, özönlenek hozzájuk az üzenetek, hogy alapvető élelmiszer és gyógyszerek ügyében segítsenek, ezt meg is teszik, ameddig csak tudják, de a kormány dolga lenne.
Hangsúlyozta, a Jobbik, mint keresztény, szociálisan érzékeny néppárt javaslata a következő:
az e fölötti összeg kérdésében vitaképes az, hogy ha van jogos tartozás, hiszen azt ki kell fizetni. Az összegről lehet vitatkozni – mondta Z. Kárpát –, de az az elsődleges, hogy magyar gyerek ne feküdjön le éhesen.
Végezetül elmondta, a keddi ercsi kilakoltatás volt a jobbikos aktivisták 46. ilyen eseménye.
Úgy vélem, ha a saját mikroszintjén mindannyian meg tudjuk tenni ezeket az apró csodákat, és ott előkerülnek olyan emberek, hogy a zárcserélő nem töri le a zárat, időt nyerünk a családoknak, és aki időt nyer, életet nyer. Ha én egyszer visszavonulok a politikai pályáról, és csak ennyit tudok a képzeletbeli asztalomra lerakni, már azt mondom, nem volt értelmetlen. De ennél sokkal többre vágyom, újfent demokráciára Magyarországon, ahol mindenkinek megnyílnak a jóléti esélyei
– zárta szavait.