Otthon / Egészségügy / A magyarok kétharmadával szembementek Orbánék a tesztek árával – napi.hu

A magyarok kétharmadával szembementek Orbánék a tesztek árával – napi.hu

A magyarok harmada se ért egyet azzal, hogy a kormány hatósági árat vezetett be a koronavírus-tesztekre. A többség szerint ez messze nem elegendő lépés, ingyenes tesztet akar a lakosság majdnem kétharmada – derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.

Eddig sem volt, várhatóan ezután sem lesz egyszerű helyzetben az, akinek úgy van szüksége koronavírus-tesztre, hogy nem mutatja a betegség tüneteit, de valamiért mégis hatósági karanténba került, és onnan szeretne 14 napon belül szabadulni. Nem nehéz így járni: ha valaki külföldről tér haza Magyarország területére, akkor kettő, egymástól 48 órányi idő elteltével készült negatív PCR-teszt eredményével engedik csak ki, ugyanígy a kontaktszemélyek is akkor hagyhatják el otthonukat, ha két mintájuk alapján is kijelenthető, hogy nincs jelen a vírus a szervezetükben.

Azután, hogy a tavasz végén a magánszolgáltatók is elkezdhettek PCR-es koronavírus-teszteket végezni, nagyjából beállt a piac a 30-35 ezer forint közötti díjszabásra. Így ha egy négytagú család esetében volt szükség koronavírus-tesztre, akkor az ismételt vizsgálattal együtt 260 ezer forintot kellett kifizetni, ami a 262 648 forintos nettó magyar átlagkeresetet szinte teljesen elvitte. A tesztárak miatt már éleződött a társadalmi feszültség, különösen azután, hogy a kormány szeptember 1-jén váratlanul lezárta az ország összes határát a külföldről érkezők előtt, aki mégis belép Magyarország területére annak kötelező lett a kéthetes karantén, amiből csak a tesztekkel szabadulhat idő előtt.

A kormány hétfői hatállyal hatósági árat vezetett be a piacon: 19 500 forintra vitte le egy vizsgálat árát. Bár a határozat erről csak pénteken délelőtt jelent meg, már Orbán Viktor szerda esti bejelentése után több magánlabor és egészségügyi szolgáltató jelezte, hogy az árazás az önköltségüket sem fedi, ezért leállnak. Mint arról korábban írtunk, ha a lakossági teszteléssel fel is hagynak, a berendezéseik szabad kapacitását átadhatják a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, ami információink szerint 22 ezer forint körüli áron szerződött eddig a magánlaborokkal a PCR-tesztek elvégzésére.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg – 444.hu

Az Európai Néppárt elnöke a Szabad Európának adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor „próbálkozása egy …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: