Otthon / Egyéb / Németh Szilárd fotója alapján úgy tűnik, Gulyás már nem gondolja úgy, hogy nyugodtan összefertőzhetjük egymást

Németh Szilárd fotója alapján úgy tűnik, Gulyás már nem gondolja úgy, hogy nyugodtan összefertőzhetjük egymást

Beletelt pár hónapba, de végre, legalábbis egy fotó erejéig betartották mindazt, amit a teljes lakosságtól követelnek. A miniszter – bár akkor (és azóta sem) egy igazi fideszes politikushoz illő módon nem kért bocsánatot roppant felelőtlen kijelentése miatt – ezzel a képpel tulajdonképpen beismerte, hogy óriási hibát követett el, amikor ostoba és rendkívül veszélyes módon bagatellizálta el a járványhelyzetet.

 

 Persze korábban Orbán, Müller Cecília és a komplett kormánykommunikáció szerint sem volt olyan fontos például a maszkhasználat, ma pedig már igen. Bár a miniszterelnöknek néha még nem igazán jön össze ez a dolog, hiszen előfordult már, hogy személyes találkozón nem viselt védőeszközt, videókonferencián pedig igen.

Vajon milyen következményekkel járt eddig és jár a jövőben a fideszes vezetés felkészületlensége, tudatlansága, és kormányból áradó, a propagandával ellensúlyozni igyekezett bizonytalanság?

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Bruttó 1,7 millióért bunkózza az ellenzéket a “köz”tévében az Orbán-fluffer

Németh Balázs “híradós bemondó” egészen pontosan havi bruttó 1 millió 739 ezer forintért olvassa fel, amit …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: