Otthon / Friss hírek / A sümegi fideszes polgármester élettársát egészségügyi vezetőnek tették meg, aztán az is kérdés lett, hogy nem hamis-e az érettségije

A sümegi fideszes polgármester élettársát egészségügyi vezetőnek tették meg, aztán az is kérdés lett, hogy nem hamis-e az érettségije

Közokirat-hamisítás bűntette miatt nyomoznak a Sümegi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója ellen – írta a szerdán megjelent 168 Óra. A lap szerint Szabó Krisztina nem más, mint Sümeg megannyi botránnyal terhelt fideszes polgármesterének élettársa, és a hatóságok amiatt nyomoznak, hogy nem hamis-e az érettségije.

Végh László 2014 óta Sümeg polgármestere, a cikk szerint Szabó Krisztina 2015-ben került a sümegi egészségügy élére. Bár Szabó később már felsőoktatásban is részt vett, a gyanú szerint még kilencvenes években hamisan szerezhetett érettségit. Azt írják, a gyanú alapja, hogy Szabó Krisztina a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatára járt 1992-1995 között, de hiányzások és rossz tanulmányi eredményei miatt több tantárgyból bukásra állt, ezért nem érettségizhetett. Mégis kapott érettségi bizonyítványt, amelyet Budapesten állított ki a nevére 1995-ben a Belvárosi Esti Gimnázium.

A lap birtokába került dokumentumok szerint a 2000-ben jogutód nélkül megszűnt Belvárosi Esti Gimnázium adatait a Fővárosi Levéltárban őrzik, és az 1995-ös érettségi anyakönyvben, valamint az 1994/95-ös osztályanyakönyvben sem szerepel Szabó Krisztina neve.

Azt írják, a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a nyomozás során lefoglalta és megvizsgálta Szabó Krisztina érettségi bizonyítványát, viszont bizonyítási eszközök hiányában nem tudta megállapítani a bűncselekmény elkövetését és megszüntette az eljárást.

A Pécsi Járási Ügyészség azonban 2020. augusztus 26-án hivatalból hatályon kívül helyezte a Pécsi Rendőrkapitányság eljárást megszüntető határozatát, és elrendelte a nyomozás folytatását.

Szabó Krisztina a lapnak a cikk megjelenéséig nem válaszolt, Végh László polgármester pedig azt mondta, nincs tudomása a nyomozásról, de meg kell várni az eljárás végét a következtetések levonásáig.

“Az számomra teljesen egyértelmű és beigazolódott, hogy ez egy belső hatalmi harc, ahol feltehetően pozícióért megy a ‘játék’ és a korábban bizalmi embernek számító személy mára elkezdett önállóan cselekedni”

– ezt már Kovács Mihály, a sümegi Élhetőbb Városért Egyesület elnöke írta reagálásként a Facebookon.

Kovács szerint az, hogy “egymást hol és hogyan próbálják lebuktatni vagy leleplezni, az igazából az ő dolguk lenne”, viszont az már nem, hogy “Szabó Krisztina irányítja gyakorlatilag a sümegi egészségügyet, kiemelt sokszázezres fizetésért”. Éppen ezért fontos, a közérdeket igencsak érintő kérdés, hogy egy ilyen felelős pozícióban lévő személy végzettségét miért vizsgálják a hatóságok, és végül milyen eredménnyel járnak.

Mint Kovács fogalmazott,

“Orvosok, ápolók munkájáról és irányításáról dönt. Megteheti, mert a kistérség, melynek Végh László úr az elnöke, kinevezte. És megteheti, mert állítása szerint rendelkezésére állnak megfelelő bizonyítványok, oklevelek.”

Az egyesület elnöke a morális és bizalmi helyzet helyreállítása érdekében azt kérte, Szabó Krisztina mutassa be hitelt érdemlően az eredeti érettségi bizonyítványát, cáfolva ezzel, hogy azt a rendőrség lefoglalta. Ezen felül adjon hitelt érdemlő magyarázatot arra, hogy miért nincs meg az érettségi bizonyítványának törzslapja, és miért nincs az osztályévkönyvben a neve. De kérte azt is, hogy nevezze meg a budapesti érettségi során vele együtt vizsgázó társait és osztályfőnökét, valamint nyilatkozzon arról is, hogy Végh László mit tudhat az érettségi körül folyó nyomozásról, a házkutatásról és a lefoglalásról.

“Véleményem szerint míg ezekre a kérdésekre nem kap Sümeg és a térség lakossága választ, addig nem igazán etikus ápolóknak, 4-5 egyetemi diplomával, komoly szakmai múlttal rendelkező orvosoknak dirigálni, utasításokat adni.”

– fogalmazott Kovács Mihály.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: