A miniszterelnök minden magyar nevében sértődött meg Vera Jourová kijelentésén, ezért írt egy levelet Ursula Von Der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének.
Jourová a Spiegel című német hetilapnak betegezte le a magyar rendszert, azt mondta, hogy nem
“illiberális”, hanem “ill” (angolul “beteg”) demokráciát épít ki Orbán, majd hozzátette, a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.
Ahogyan az lenni szokott, a papírhuszár ezúttal sem tudta elviselni, hogy szembesítik a valósággal, így hát igencsak felháborodott, méghozzá minden magyar nevében. Orbán szerint ugyanis Jourová ezzel megsértette a magyarokat, sőt, az EU alapszerződésében előírt politikai semlegességet sem tartotta be. Ezért pedig a magyar kormányfő szerint,
az EU-biztosnak a tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges.
“Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Vera Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat” – közölte Kim Orbán, miközben idehaza éppen őt mondatná le az a többmillió magyar, akiknek a nevében ezúttal is volt mersze véleményt formálni.