Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese volt az ATV Reggeli start vendége, ahol többek között az ellenzéki folyamatokról, az előválasztásokról, közöslistáról, illetve a miniszterelnök-jelöltségről is kérdezték.
A politikus egyrészt hangsúlyozta, a Jobbik álláspontpontja ismert, ha lehetséges mind a 106 választókerületben legyen előválasztás, és ennek folyományaként (akár párhuzamosan, akár ezt követően), de előválasztás döntsön az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének személyéről is – valamikor 2021 vége felé.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e a pártnak jelöltje, Gyöngyösi Márton közölte, van jelöltjük.
Elmondta azt is, hogy a Jobbik támogatni fogja az előválasztás győztesét, azonban a beszélgetés során szóba került az is, hogy Márki-Zay Péter szerint a DK-s Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségének az lesz az eredménye, hogy 2022 után is Orbán Viktor lesz a kormányfő.
– reagált arra a felvetésre, hogy Dobrevvel sikerülhet-e legyőzni Orbánt. Én is nagyon szeretnék olyan jelöltet választani, akivel lehet nyerni, aki le tudja győzni Orbán Viktort – tette még hozzá.
Gyöngyösi Márton szerint a közöslita (amely kapcsán rögzítette, nem látott olyan érvet, amely azt erősítené, hogy a közöslista minden ellenzékit megszólítana), illetve egyáltalán a listaállítás másodlagos most. Szerinte először a 106 egyéni választókerületben kell megtalálni az esélyes és hiteles jelölteket. Ezután pedig világosan kiderül az ellenzéki pártok közti erősorrend.