Mongóliában és Kirgizisztánban mondjuk biztos. Csak, mert míg külföldre milliárdokat küldött a magyar kormány, itthon a regisztrált munkanélküliek száma 367 ezer.
A csütörtöki Kormányinfón rengeteg abszurd állítás hangzott el, de mind közül Gulyás Gergely alábbi monológja nevezhető a legkiválóbbnak:
Fenn kell tartania az ország működőképességet, amelyet a Nemzeti Konzultáció eredménye is megalapoz. A foglalkoztatási számok a legfontosabb, ez jelenleg a csúcstól 20 ezerrel van elmaradva – ismertette a tényeket. Majd elmondta, hogy 4,5 millió felett van a foglalkoztatottság. A munkahelyeket sikerült megvédeni, a kormány tartotta azt az ígéretét, hogy annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus elpusztított – tette hozzá.
Az a majdnem 400 ezer ember, akinek jelenleg nincs munkája, bizonyára szintén egyetért ezze az állítással.
Fura, de éppen Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára jelentette ki szeptember elején, hogy
“a regisztrált munkanélküliek száma kevesebb mint 367 ezer”.
Ő ennek örült.
Ja, amúgy nem sokkal azután, hogy Mongóliában 18 milliárd forintért teremtett munkahelyeket a magyar kormány, tegnap végre megjelent a Magyar Közlönyben a Magyar–Kirgiz Fejlesztési Alap létrehozása is. Ez 50 millió dollárjába kerül a magyar adófizetőknek. Gulyás Gergelyék inkább arrafelé szeretnek munkahelyeket teremteni.