Otthon / Egészségügy / Kétmilliónál is többet kereshet majd egy idős orvos – hvg.hu

Kétmilliónál is többet kereshet majd egy idős orvos – hvg.hu

A pontos ütemezésről még tárgyalnak. A MOK közben nyilvánosságra hozta a bértáblát, amit Orbán Viktor elfogadott.

Azzal, hogy miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a MOK elnöke online sajtótájékoztatón szombaton.

Kincses Gyula szerint a döntés után egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása – mondta Kincses Gyula.

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt – tette hozzá.

Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán hetven év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere.

A pontos ütemezéssel kapcsolatban még tárgyalnak, de a háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, a további két lépcsővel pedig az eléri a Magyar Orvosi Kamara bértábla-javaslatát. A miniszterelnök az alapvető politikai döntést hozta meg, a MOK ezt követően fog egyeztetni az illetékes minisztériumokkal a részletekről – mondta Kincses Gyula.

A MOK közben nyilvánosságra hozta azt a bértáblát, amit elmondásuk szerint Orbán Viktor elfogadott.

© Magyar Orvosi Kamara

Orbán azt mondta, “orrnehéz” lesz az emelés, ami azt jelenti, hogy várhatóan január 1-től az orvosok megkapják a béremelés 65-70 százalékát és 2022-2023 januárjáig érik el az alapbérek a kamara által javasolt mértéket.

Korábban a Magyar Nemzet is három lépcsős béremelésről írt, aszerint jövőre 80, a rákövetkező két évben pedig 20-20 százalékos emelés jöhet. Ez hamarosan kiderülhet, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a szombati találkozó után azt mondta, hétfőn benyújtják a Parlamentnek a törvényjavaslatot.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: