Otthon / Friss hírek / Kiállnak az apukákért, a családért – a négy hetes apasági szabadság magyar jogrendbe történő átültetését kérik

Kiállnak az apukákért, a családért – a négy hetes apasági szabadság magyar jogrendbe történő átültetését kérik

Közös határozati javaslatot nyújtott Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Potocskáné Kőrösi Anita
(Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) és Varga Zoltán (DK)

a négy hetes apasági szabadság magyar jogrendbe történő átültetésének érdekében tett intézkedések végrehajtásának kapcsán.

Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik nő- és családpolitikájáért felelős képviselője úgy véli, az apaszabadság mértékét a munka és a magánélet összehangolása céljából kellene növelni. Hozzátette, az Európai Parlament több mint egy éve fogalmazta meg azt az irányelvet, amely szerint gyermek születése esetén a szabadság mértékét minimum 10 napra ki kell terjeszteni az apák vonatkozásában.

A kormánynak sajnos több mint egy év sem volt elég – fogalmazott Beleznay –, hogy átültesse a
jogszabályt a magyar jogrendbe. A képviselő megosztotta, nemrég megkereste egy édesapa azzal kapcsolatban, hogy a karantén ideje alatt többet lehetett otthon a gyermekével, ezáltal pedig még szorosabb kapcsolatot ápolhattak, s többet tudott segíteni az anyukának is.

Balázs Bettina, a Jobbik szakpolitikusa kifejtette, fontosnak tartják, hogy az apaszabadság növelése
mellett egy másik javaslatot is kidolgozzanak: mégpedig

az apák diákhitel-törlesztésétnek felfüggesztését, hiszen erre jelenleg csak a nőknek van lehetőségük.

Gurmai Zita azt hangsúlyozta, fontos, hogy legyen egy olyan határozati javaslat, ami az 5 nap
apaszabadságot minimum 10 napra emelhetné, azonban azt szeretnék, ha ez az idő legalább 20 nap lehetne azért, mert a nőknek – fogalmazott – jár egy családbarát kormány.

Az ügy mellett érvel a MASZ Nőtagozata is, hiszen nem tudják, a kormány kívánja-e ratifikálni, s ha igen, mikor az európai irányelveket, így az „apanapok” érdekében kampányt indítottak, közölte Herczeg Mária, a nőtagozatának elnöke.

Minden megszületett gyermektől elvesz 1 hetet a kormány megfosztva ezzel őket attól, hogy szüleikkel lehessenek

– mondta.

Steinmetz Ádám országgyűlési képviselő, két kisgyermek édesapja a javaslat kapcsán kifejtette, ugyan egy családfőnek az a feladata, hogy biztosítsa a kereteket a család boldogulásához, azonban tapasztalatból azt is tudja, mennyit számít egy kisgyermek érkezését követően az, az apuka vele és az anyával tud lenni, ezzel is támogatva őket.

Szeretnénk, hogy az Európai Unió több országához hasonlóan a gyermek születését követően az apukák 4 hét fizetett szabadságra mehessenek, ennek érdekében pedig országgyűlési határozati javaslatot nyújtottunk be

– ismertette.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: