Otthon / Friss hírek / Idén eddig 22 millió forintba kerültek a fotók és videók Szijjártó utazásairól – 444.hu

Idén eddig 22 millió forintba kerültek a fotók és videók Szijjártó utazásairól – 444.hu

Az útiköltségekkel együtt idén eddig 22 millió forintot költött a külgazdasági és külügyminisztérium arra, hogy Szijjártó Péter miniszter számos külföldi utazásának legfontosabb pillanatait fényképekkel és filmfelvételekkel is megörökítsék. A minisztérium a Hírklikk adatigénylésére közölte, hogy a minisztérium megbízásából dolgozó fotós átlagosan havi 401 ezer forintot, a videós átlag havi 772 ezer forintot keresett, utazási költségük pedig havonta átlag 1,271 millió forint volt – ebben benne lehet a külföldi utakon járó napidíj összege is.

Vagyis összesen csaknem 22 millióba került Szijjártó miniszter útjainak dokumentálása, bár az adatok alapján az is feltételezhető, hogy az útiköltségek között csak azok az utak jelennek meg, amikor a stáb nem kormánygéppel utazott.

A minisztérium az adatkérdésre küldött válaszában azt írta, hogy “[a] fotós és videós bérét nem Külgazdsági és Külügyminisztérium, hanem a piac szabja meg. Versenyképes piaci bér nélkül megfelelő munkaerő alkalmazása lehetetlen”. Emellett még azt is közölték, hogy “[a]z elkészített fényképeket és felvételeket ingyenesen bocsátjuk a sajtó rendelkezésére”, bár ez egy adófizetők pénzén fenntartott intézmény büdzséjéből készült fényképek és filmfelvételek esetén természetes dolognak számít a világban.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: