Jakab Péter, a Jobbik elnöke Bíró Lászlót követően szintén a köszönetét fejezte ki először, hozzátéve:
Köszönet az ellenzéki pártoknak is, hogy mindvégig nagyon fegyelmezetten tartották a sort, és a végsőkig kitartottak Bíró László mellett, és hatalmas köszönet az ellenzéki aktivistáknak, akik óriási ellenszélben, de mind a 42 településen végig küzdötték velük az utcákon ezt a kampányt – tette hozzá a politikus.
Kitért arra is, hogy ötven nappal ezelőtt Tiszaújvárosban a kampány első napján azt mondta az ellenzéki aktivistáknak, hogy egy rendhagyó történelemóra részesei lesznek az elkövetkező hetekben, azért lett ez a történelemóra rendhagyó, mert kivételesen nem tanulni, hanem írni fogják a történelmet.
“Az a helyzet, hogy az ellenzéki szavazók ma akárhogy is, de történelmet írtak, hiszen brutális ellenszélben, ötven nap alatt, – erre a választásra senki nem számított mivel egy tragédia következtében került erre sor – egy nagyon szoros küzdelemben maradtunk csak alul”
– hangsúlyozta.
– mondta.
Ez a szoros eredmény azt is mutatja, hogy ez az irány jó! Többet kell majd dolgozni, de erre több időnk is lesz – hangsúlyozta Jakab Péter.
“Az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája! Ellenszere úgy tűnik most még van, úgy hívják fideszes fenyegetés, fideszes hazudozás. A fideszes fenyegetésbe beszálltak a magukat függetlennek hazudó polgármesterek és fenyegették a lakosságot, sok esetben fényképeket készítettek, listázták őket egészen elképesztő módon, a fideszes hazugságokba pedig, maga a miniszterelnök is bekapcsolódott a parlamentben, ezt talán még nagyobb szégyen”
– sorolta.
Szerinte a feladat az ellenzék számára a továbbiakban is adott. Tovább kell dolgozni az ellenzéki összefogáson, hogy ez egy sikeres recept, egy sikeres együttműködés legyen, és ez a nagy tanulsága ennek a kampánynak, hogy végig kell járni a vidék Magyarországát városról, városra, faluról, falura, hogy igazságot és bátorságot vigyenek a magyar emberek otthonaiba,
“azért hogy 2022-ben, már ne a tisztességtelenség, ne a hazudozás és ne a gyűlölet diadalmaskodjon ebben az országban, hanem a tisztesség az igazság és az összefogás, mert csak ezekre az értékekre lehet építeni a jólét Magyarországát, ami sokkal jobb lesz mint az elmúlt 30 évben bármikor. Ezen dolgozunk továbbra is! Másfél év múlva pedig jöjjön a tisztító vihar!”
– mondta Jakab Péter.
Kérdésre válaszolva Jakab Péter hangsúlyozta,
“Bíró Lászlóra hitből és lelkesedésből mentek el szavazni, míg sokan akik Koncz Zsófiára szavaztak mondjuk úgy, hogy akiknek krumplira volt szükségük, tudták, hogy hova kell menni. Krumplikirály van Magyarországon, ez a helyzet, és ma koronázták meg”
– szögezte le.