Otthon / Egyéb / Idén hungarikum lett, de a legnagyobb termelőjét felszámolják – 24.hu

Idén hungarikum lett, de a legnagyobb termelőjét felszámolják – 24.hu

Felszámolás alá került az ország egykori legnagyobb rózsatő termelője, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ – írja a napi.hu.

Pedig a szőregi rózsatő május óta hivatalosan is hungarikum.

„A felszámolója három pályázatot írt ki az ország egykori legnagyobb rózsatő termelője, a Szőregi Virág-Dísznövény Általános Fogyasztási Értékesítő és Beszerző Szövetkezet (ÁFÉSZ) vagyonának – ingatlanok és készletek – értékesítésére. A nagy múltú szervezet felszámolása már 2020 januárjában indult el – derül ki a cégadatokból.”

A szövetkezet elődjét 1967-ben 34 helyi rózsatermelő alapította, hogy segítse a termelést és a növények piacra jutását – idézi fel a portál.

A szövetkezetnek néhány éve még több mint kétszáz tagja volt (de a tagok mintegy fele már nem volt aktív), évente kétmillió rózsatövet termelt és értékesített. Fő termékei a rózsatövek és törzses rózsák, gyümölcsfa oltványok és dísznövények voltak; a bevételének mintegy 60 százaléka exportból származott.

A szövetkezet januári, felszámolás előtti, tevékenységet záró mérlegében 262 milliós kötelezettségállomány szerepelt, ebből mintegy százmillió forint volt a szállítói tartozás, a hitelek és kölcsönök 110 millió, az elmaradt bérek és adók ötvenmilliót tettek ki – írja a napi.hu, a cikkben pedig még több részlet van.

Kiemelt kép: Szeged, 2018. június 23. Rózsák között válogat egy nõ egy rózsakertben Szeged Szõreg városrészében a huszadik alkalommal megrendezett rózsaünnep napján, 2018. június 23-án. MTI Fotó: Rosta Tibor

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: