Bár a minisztérium szerint a házi gyerekorvosok megalapozatlanul aggódnak, az egyesületük elnöke szerint hosszú távon többet ronthat a helyzeten a rendszer átalakítása.
A kormány átalakítja az egészségügyi alapellátó rendszert – ezt Orbán Viktor jelentette be október elején.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével az ATV készített riportot arról, hogyan érinti az átalakítás a házi gyermekorvosokat: Póta György azonban arra figyelmeztet, hogy a törvényjavaslat szerint ez hosszútávon többet ronthat a helyzeten, mint javíthat, sőt akár a teljes házi gyermekorvosi rendszer kivezetéséhez vezethet.
A fő gondot az okozza, hogy alapból kevés házi gyerekorvos praktizál és nagy részük közel van a nyugdíjhoz. Bár Póta szerint maga a praxisközösség (egy ilyenben a tervek szerint átlagosan hat háziorvos, házi-gyermekorvos valamint az ő munkájukat segítő egyéb szakemberek dolgoznának) jó ötlet, azonban hosszútávon ez egyet jelenhet a gyermekorvosi rendszer néhány éven belüli kivezetésével a magyar egészségügyből.
Ami azért is probléma a szakember szerint, mert tanulmányok szerint azok a gyermekek akiket nem gyermekorvos lát el, nagyobb eséllyel kerülnek kórházba, ugyanis a felnőttorvosok nem mindig veszik észre a betegségre utaló jeleket a gyerekeknél.
A minisztérium szerint a gyermekorvosok aggodalmai megalapozatlanok.