A 2009 óta működő, kifejezetten tévés szakterületre koncentráló képzés szintet lépett. Az agypusztításban minden héten, de most az “oktatás” terén is.
Az akadémia közleménye szerint „idén új struktúrával, de továbbra is remek oktatással és a tévés szakma kiemelkedő szakembereivel indította el 2021-ben végző évfolyamát. Az indulás óta közel ezren végezték el sikeresen a képzést, akik közül sokan azóta is aktív szereplői a tévés piacnak” – írja a Kreatív azzal kapcsolatban, hogy
a Pest Megyei Kormányhivatal határozatban erősítette meg a TV2 Média Csoport Zrt. által nyújtott képzés hivatalos működését, a TV2 Akadémia így már része a Felnőttképzési Adaszolgáltatási Rendszernek is.
A közlemény kitér arra is, hogy az elméleti alapozás után a résztvevők számára folyamatos gyakorlati lehetőséget biztosítanak a TV2 különböző szerkesztőségeiben, vagy akár a TV2 számára készülő, külső gyártású produkciókban. 2020 szeptemberétől műsorvezető, szerkesztő-riporter és sportriporter képzések indultak el.
Eddig azt hittük, hogy a közmédia “újságíróképzésénél” nem lehet szürreálisabb esemény a médiapiacon, de tévedtünk.
A Marsi Anikó szintű tehetségek képzése szintet lépett. Alig várjuk a végzősök felbukkanását.