Otthon / Friss hírek / Évi egymilliárd forintnyi állami támogatás megy Mészáros Lőrinc horvát csapatára, ahol elvétve akad csak magyar játékos

Évi egymilliárd forintnyi állami támogatás megy Mészáros Lőrinc horvát csapatára, ahol elvétve akad csak magyar játékos

„Helyesnek tartom, hogy a magyar állam segíti a határon túli magyarokat”

– mondta Mészáros Lőrinc azok után, hogy 2016-ban megvásárolta az NK Osijek (Eszék) csapatát. Mint ismert, 2016 óta átlagosan évi egymilliárd forintnyi állami támogatást kapott a magyar államtól a horvát egyesület.

Eszék Horvátország negyedik legnépesebb települése. A 2011-es népszámláláskor, a 108 ezer fős településen, csupán 979 személy vallotta magát magyarnak, ami kevesebb mint a város 1 százaléka.

.
Eszék városa
Fotó: Wikipédia

Ám, mindez nem tántorította el a magyar kormányzatot, hogy kiemelten támogassa a klub életét. Állításuk szerint erre azért van szükség, mert ezzel is szeretnénk támogatni a határon túli magyar közösségeket. Ám, míg mondjuk Dunaszerdahelyen, Sepsiszentgyörgyön vagy mondjuk Csíkszeredán valóban találunk magyar származású fiatalokat az utánpótlásban, addig itt csak elvétve akadnak néhányan.

Persze akkor mondhatnánk, hogy talán a régióban élő magyarok számára lehetne óriási lehetőség az eszéki sportklub támogatása, de Észak-Baranyában is csupán alig több mint 8200-an vallották magukat magyarnak.

A magyar kormány kommunikációja szerint a támogatások többek között a helyi magyarság sportolási lehetőségeinek javításaira, illetve természetesen létesítmény-fejlesztésekre mennek.

Jöhet a stadion

Jelenleg több nagyobb sportberuházás is fut a városban, hiszen mintegy 15 hektáros területen 7-9 focipályát alakítanak ki, és építenek egy 12 000 férőhelyes fedett stadiont is.  A 2020-ra ígért, de még jelenleg is épülő stadiont, ráadásul olyan luxus VIP-részleggel látták el, hogy a mérkőzéseket akár egy szaunából is követni lehessen. (Csakhogy érzékeltessük, hogy milyen fontos “nemzetstratégiai célokra” megy el a magyar adófizetők pénze.) 

.
Kép: NK Osijek/Facebook

A beruházás mértékét nagyjából 50 millió euró (kb. 18,5 milliárd forint) körül saccolják, ami az eredeti tervekhez képest több mint 8 milliárd forinttal drágább. Igaz, ebbe nem csupán a stadion, hanem az edzőpályák, a szálloda és az éttermek is beletartoznak.

.
Október 24-ei állapot a klub közösségi oldala szerint.
Kép: NK Osijek/Facebook

“A horvát csapat kivételével”

2018 óta már tornát is szerveznek a határon túli magyar akadémiák számára, ahol összevethetik képességeiket a klubok fiatal játékosai. Orbán Viktor miniszterelnök például, 2018 novemberében a dunaszerdahelyi akadémia megnyitóünnepségén azt mondta, hogy

„biztos vagyok benne, hogy sok gyermek nevével találkozunk majd sikeres magyar élsportolóként, és az akadémiákon fölnevelt sportolókra az egész nemzet büszkén fog majd tekinteni”.

A helyzetet azonban jobban mutatja az MTK jelenlegi trénere, az akkoriban még az utánpótlásban dolgozó Michael Boris nyilatkozata, amelyet egy ilyen csíkszeredai torna után ejtett meg, a határontúli akadémiák közös versengéséről.

„Zseniális ötlet, számunkra ez egy remek lehetőség, hogy a horvát csapat kivételével olyan játékosokat lássunk, akik bemutatkozhatnak a magyar válogatottban.”

Nos, ez a horvát kivétel egészen pontosan az az Eszék együttese volt, amelynek többségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc. De nemrégiben egyébként újabb oligarchával erősített a klub vezetősége. Nyáron derült ki ugyanis, hogy a Duna Aszfalt-vezér Szíjj László is elnökségi tag lett. 

Mint ismert, Szíjj igen közeli üzlettársa Mészárosnak, miközben az elmúlt években a Duna Aszfalt szinte tarolt a közbeszerzéseken, kijelenthető, hogy mára egyértelműen Magyarország egyik legnagyobb építőipari cége lett az övé. A Duna Aszfalt már korábban is kiemelten támogatta a magyar futballt, hiszen a szintén Mészáros-érdekeltségbe tartozó Puskás Akadémia szponzora, mindezen felül a pedig a jelenleg NB3-as tiszakécskei klub névadó támogatója is.

Csak négy legény van a gáton?

Hétfői napon aztán az Országgyűlésben is előkerült az eszéki futballklub sorsa. A Jobbik országgyűlési képviselője, Steinmetz Ádám az illetékes minisztériumtól (Emmi – szerk.) arról érdeklődött, mégis miként lehet nemzetstratégiai szempontból fontos a horvát együttes támogatása. A politikus utána nézett, hogy nagyjából hány magyar származású fiatal futballozik a klub utánpótlásában.

“Összesen négy magyart találtam, akinek magyar hangzású neve van és az eszéki csapatban játszik”

– összegezte a képviselő, arról érdeklődve, miért finanszírozza a kormány a külföldi játékosok képzését a magyar adófizetők pénzéből?

Vitályos Eszter Zsuzsanna, az Emmi államtitkára azt felelte, hogy a sport tekintetében a kormány az utánpótlás fejlesztését támogatja és teszi ezt mindenütt, ahol kisebbségben élő magyarok előfordulnak.

Steinmetz Ádám válaszul továbbra is arról érdeklődött, hogy mégis miért pénzeli a magyar kormány a jobban teljesítő horvát labdarúgást. Másrészt, hogy tervez-e a kormány továbbra is egymilliárd forinttal támogatni a klubot a gazdasági válság ellenére is, azonban a képviselő nem kapott erre érdemi választ.

Arra vonatkozóan, hogy mégis mennyire szolgálja a magyarság érdekeit a horvát labdarúgás és a horvát utánpótlás támogatása, szerintem a választ mindenki tudja, aki pedig még kételkedne, azok számára illusztráljuk a klub utánpótlásának és első számú együttesének összeállítását.

.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Vezetői válság a kínai vakcinagyártónál, akitől Magyarország oltást remél

E hét kedden váratlanul lemondott Li Cseming (Li Zhiming), a Sinopharm kínai állami tulajdonban lévő …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: