Otthon / Dél-somogyi hírek / 140 milliárdból 20 alkalommal tesztelhettük volna Somogy egész lakosságát – delsomogy.ezalenyeg.hu

140 milliárdból 20 alkalommal tesztelhettük volna Somogy egész lakosságát – delsomogy.ezalenyeg.hu

Az Orbán-kormány aztán tényleg semmi mással nem foglalkozik csak a focival. Ja, meg a magyar polgárok lenyúlásával. Azzal viszont nem, hogy hányan halnak bele naponta a koronavírusba. Ami azt illeti, körülbelül kétszázan.

Hihetetlen, de még a jelenlegi, pusztító válsághelyzetben is csak a látványsport érdekli a felcsúti miniszterelnököt. 

Ki lett matekozva, hogy a járvány tavaszi kezdete óta a kormány mennyi extra forrást csoportosított át sportra és, hogy mennyi jutott ugyanebből a pénzből a lélegeztetőgépen haldokló egészségügy számára.

A sport laza 140,2 milliárd forintot, míg az így is szorult helyzetben lévő egészségügy mindössze 50 milliárdot kapott.

A sportra költött pénzből nagyjából 4 666 666 darab koronatesztet lehetett volna elvégezni.

Tehát Somogy minden egyes lakosát 20 alkalommal lehetett volna tesztelni. Erre persze szükség sem volna, hiszen ha ennyi tesztet idejében elvégeznek, simán lehet, hogy már nem is lenne járvány. De Isten ments, a fideszes csicskák inkább focira, atlétikai stadionokra, meg Orbán mindenféle hobbijaira költik a pénzt az egészségügy és az emberi életek védelme helyett.

Ezt nem kell szépíteni, rohadtul nem is lehet: a Fidesz-kormány naponta 541 millió forintot költött a mi pénzünkből sportra, miközben most is tombol a járvány és még mindig nyakunkon a válság. Nem meglepő módon főként stadionokra ment el a lóvé. Ennek a brutális mennyiségű többletpénznek azonban éppen fordítva kellett volna csurognia.

Sőt, nemhogy fordítva, minden sportra költött forintot a járvány elleni védekezésre kellett volna odaadni. Egy kiváló minőségű vírusteszt mindennel együtt legfeljebb 30 000 forintba kerül.

A teszt csak egyetlen lehetőség a sok közül, amivel a lakosságon és a városaink katasztrofális egészségügyi helyzetén segíthetett volna a kormány, ebből az elképzelhetetlenül óriási összegből. De nem tették. Most sem érdekeljük őket.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

38 millió forintos robotokat vett a kormány

A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: