Otthon / Friss hírek / Pártirányítás alá akarja vonni a kormány az egyetemeket?

Pártirányítás alá akarja vonni a kormány az egyetemeket?

Saját közösségi oldalán reagált Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője arra, hogy a hírek szerint a Szegedi Egyetemet, a Debreceni Egyetemet, a Pécsi Egyetemet, és a Semmelweis Egyetemet is alapítványi kézbe kerülhet.

Brenner Koloman emlékeztetett, hogy korábban már 10 felsőoktatási intézményt forgatott át “a Palkovics vezette minisztérium politikájának megfelelően alapítványi formába a kormány, a színművészeti egyetemen kívül sajnos érdemi ellenkezés nélkül.”

“Ismételten leszögezem: nem az alapítványi forma, hanem a választott egyetemi vezetők, a szenátus jogköreinek elvétele a baj, ezen kívül nem lehet tudni, hány milliárd forinttal drágítja meg a költségeket az egyetemek alapítványokba történő kiszervezése”

– tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy pártja továbbra is “kiáll a tudás, az akadémiai szabadság és az egyetemi autonómia mellett. A Jobbik politikusa szerint a magyar egyetemi világot pedig nem ezzel, hanem lényegi intézkedésekkel hozhatjuk jobb helyzetbe.

Ezen javaslatok között szerepel:

  • Kiemelkedően magas adminisztratív terheket le kell venni az egyetemi oktatók válláról!
  • Csökkenteni kell a heti óraterheket, hiszen az egyetem nem általános iskola, hanem az oktatók és hallgatók közössége, akik közös munkával szerzik meg a 21. században kiemelkedően fontossá vált tudást!
  • Olyan önálló oktatási minisztériumra van szükség, ami a felsőoktatást is felöleli.

Brenner Koloman arra kéri a kormányt, hogy juttasson több forrást az oktatók béremelésére, a hallgatók juttatásainak emelésére, valamint a kollégiumi és egyéb infrastrukturális beruházásokra.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Orbán Brüsszelbe megy pénzt intézni pénteken

Pénteken Brüsszelbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: