Nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet, hogy a netes csalók folyamatosan adathalász-kampányokat indítanak a bankok és közművek nevében, sok esetben hitelesnek tűnő, gondosan megkomponált levelekkel. Egy magyar nő a Facebookon osztotta meg nyilvánosan történetét, miszerint ő maga is áldozatául esett egy átverésnek, amihez a kiberbűnözők az NKM Energia Zrt. nevét használták fel.
Az NKM legutóbb tavaly októberben figyelmeztette a netezőket, hogy a csalók a szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében, számla elkészülésére hivatkozva hamis e-mailekkel vették célba a magyarországi internethasználókat. Most hasonló kampány indulhatott a neten, így az elkövetkező napokban érdemes még jobban odafigyelni.
A károsult nő Facebook-posztjában arról számol be, hogy 1340 forint tartozásról érkezett számlaértesítése. Az e-mailben megadott linkre kattintva megadta bankkártya-adatait az adathalász-felületen. Ezután a csalók több sikertelen, nagyobb összegű tranzakció után két alkalommal tudtak sikeresen pénzt leemelni, először 60 ezer, majd 70 ezer forintot.
Az NKM korábban hangsúlyozta: az NKM hivatalos online ügyfélszolgálati rendszerei az ugyfelszolgalat@online.nkm.energy, valamint a noreply@nkm.energy címekről küldik ki a hivatalos értesítéseket. Az ügyfeleknek minden esetben erről a két e-mail címről érkezik a hivatalos, hiteles tájékoztatás, amennyiben új földgáz- vagy áramszámlájuk készül.
Azokat minden esetben a biztonságos banki felületre történő átirányítást követően kell csak megadniuk. Az NKM továbbá közölte, hogy elhatárolódik minden, nem hivatalos úton történő megkereséstől és csalási kísérlettől, ezek felderítésében együttműködik a rendőrséggel és más hatóságokkal. Azt kérik, hogy az ügyfelek bármilyen, NKM-el kapcsolatos visszaélés-gyanús megkeresést az ügyfélszolgálaton jelezzenek.
Ha számlabefizetésről szóló levelet kapunk, az első fontos dolog, hogy mindig ellenőrizzük a feladót – amely bár hamisítható, de gyakran a bűnözők nem veszik a fáradtságot, hogy ezzel bíbelődjenek. Segíthet az is, ha az e-mailben a hivatkozás felé visszük az egérmutatót, de nem kattintunk, ilyenkor a levelezőben láthatóvá válik, hova vezet a link. Ha ez egy más weboldal, mint a szolgáltató eredeti címe, ne kattintsunk rá, azonnal töröljük az e-mailt. Mivel általában feltört weboldalakból lesznek az adathalász oldalak, ezek a webcím eltérések elég nyilvánvalóak.
24.hu