Otthon / Friss hírek / NER-közeli cég újíthatja fel a Lánchidat

NER-közeli cég újíthatja fel a Lánchidat

Az A-Híd Zrt. végezheti nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchíd felújítását

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek. Ezt a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadta és a döntés így lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés módosítsa a Lánchíd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást. Utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet, s így a Lánchíd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.

A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a Magyar Kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését

– olvasható a főváros által kiadott közleményben.

A dokumentum kiemeli, hogy a munkálatok elkezdése a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért hétfői döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna. A szerződéskötésre legkorábban január végén kerülhet sor.

Ennek megfelelően a felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg. A felújítás során a Lánchíd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz.

Lánchíd rozsdás
Béli Balázs
A tenderen nyertes A-Híd Zrt. egyike annak a három NER-kompatibilis jelentkezőnek akik szintén pályáztak a Lánchíd felújítására, így tehát az lett volna a meglepő, ha az A-Híd, a Közgép és a Strabag mellett, a negyedi induló az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.) lett volna a pályázat nyertese. Az A-Híd tagja az Apáthy Endre által vezetett Híd cégcsoportnak. Apáthy pedig már az első Orbán-kormánnyal is jó kapcsolatokat ápolt. Felügyelőbizottsági tag volt a Fidesz-közeli szolnoki vállalkozás, az Axon Vagyonkezelőnek, majd a vállalat igazgatóságnak is tagja volt. Apáthy Endre jobbkeze, az A-Híd vezérigazgatója, Sal László pedig – azon túl, hogy a csoport másik cége, az Axon Lízing igazgatóságában ült – 1999 és 2004 között a szintén Fidesz-közelinek tartott Közgép vezérigazgatójaként dolgozott.

Apáthy egyébként az MSZP-SZDSZ kormányzat idején is ügyesen lavírozott, mert rendre zsíros megbízásokat nyert el. Az ő vállalkozása építette például a kőröshegyi völgyhidat rekord összegért, 78 milliárd forintért. A Demszky-érában pedig a fővárosi önkormányzat megrendeléseinek is részese volt, így többek között a metróberuházásnak. Most, hogy a Lánchíd felújítása is az A-Híd feladata lett a NER-kompatibilis cég továbbnövelheti bevételeit, amely tavaly már 48 milliárd forintnál tartott.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely úgy reagált közösségi oldalán, hogy harminckét évvel a legutóbbi felújítás után, kilenc év tétlenséget követően a Lánchíd újjászületésének folyamata újabb szakaszába lépett.

“Bízom benne, hogy a budapestiek egyetértenek abban, hogy a Lánchíd megújulása megéri ezeket a kényelmetlenségeket. Egy dolog persze még hiányzik: hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért 6 milliárd forintot a felújításra”

– emelte ki, hozzátéve: a híd felújításáról a kormányzati megszorítások és a kormányzati szószegés ellenére sem mondhatnak le. Ezért a Főváros biztosítja a munkálatok elkezdéséhez szükséges fedezetet.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Rendszerszintű technikai problémák miatt ideiglenesen leállították a tömeges oltást

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújának legfontosabb részeként a miniszterelnök közölte, hogy problémák vannak a tömeges oltással. A gond …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: