Daily Archives: 2021-01-26

Tavasszal jön a magyar Facebook-törvény

„Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról” – jelentette be Facebookon Varga Judit. Az igazságügyi miniszter azt írta: Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi …

Tovább...

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint muszáj elkezdeni részlegesen nyitni, különben “kő kövön nem marad”

A szabályozott és részleges nyitást sürgeti Facebook-oldalán Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő. Kunetz posztjában azt írja, szerinte nem jöttek be azok az előrejelzései, amelyek alapján a tavalyi év végére ismét zsúfolásig telnek a kórházak, az adatok és a tények alapján pedig arra következtet, hogy – a szigorú maszkviselésnek, az iskolák bezárásának és a …

Tovább...

Az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik

Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok kedden Arató Gergely (DK), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Orosz Anna, (Momentum), Harangozó Tamás (MSZP) és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) részvételével, amelyen bejelentették: február elsejére rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik. Potocskáné Kőrösi Anita elmondta, az ellenzéki képviselők válaszokat követelnek a kormányzattól, aminek egy …

Tovább...

Milliárdos állami segítséggel újulhat meg a Pintér Sándor volt cégéhez került lovasberényi kormányüdülő

Majdnem hatszor akkora vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a belügyminiszter bizalmasainak, mint amennyiért az állam eladta a hotelt. Csaknem 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége tulajdonába került egykori lovasberényi kormányüdülő fejlesztésére – vette …

Tovább...

Müller Cecília a második oltásról: Egy picit hevesebb reakcióknak nézünk elébe, úgy tűnik

„A nagy számok törvénye alapján” az új járványügyi adatok kedvezőbbek az elmúlt hetekhez képest, ezt Müller Cecília mondta az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.  Beszélt arról is, hogy sok országban már elindult a harmadik hullám, illetve hogy „sok fejfájást okoznak a mutánsok”, mármint a koronavírus variánsai, de arról nem beszélt, hogy …

Tovább...

Nyakunkon a 380-as euró

A tavalyi mélyrepülés után idén és jövőre komolyabb élénkülést vár a magyar gazdaságban a Commerzbank. Mindez azonban nem sokat ér a forint szempontjából, pillanatnyi erősödést követően a német pénzintézet elemzője jövőre újabb negatív rekordok megdőlését várja az árfolyamban. A 2020-as válságévet követően idén élénkülést vár a magyar gazdaságban Tatha Ghose, …

Tovább...

Miközben vállalkozások ezreit rúgdossa a sírgödörbe a kormány, a TV2 agypusztítására azért jutott 23 milliárd

23 000 000 000 – ennyi magyar forint ment az adófizetők pénztárcájából arra (is), hogy Marsi Anikó bekortyingatva a Fidesz pártközpontjából érkező agypuszító anyagokat olvasson fel a Tényekben esténként. Szinte már nem is váratlan: A magyar állam 23 milliárd forint értékben hirdetett a Mészáros Lőrinc üzleti köréhez sorolt TV2-n. Az összeg közel 4 milliárd forinttal …

Tovább...

Betiltaná a nem elengedhetetlen utazásokat Brüsszel az unión belül

Az Európai Bizottság hétfőn azt javasolta a tagállamoknak, hogy szigorítsák beutazási szabályaikat, hogy csökkentsék a koronavírus és mutációi terjedését az unióban – írja az MTI. A javaslatok értelmében a tagállamokba az unión kívüli országokból csak az indulás előtt 72 órával elvégzett negatív teszttel lehetne belépni, 10 és 14 nap közötti …

Tovább...

Kovács Zoltán a vendéglátóhelyek újranyitásáról: “a vakcina a kulcs”

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek. Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, …

Tovább...

Fontos bejelentés érkezett az MNB-től a moratóriumban maradók számára

Az ügyfelek – egyes félreértésen alapuló, s a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas hírekkel szemben – sem a jelenlegi, sem a jövőbeni hiteleiknél nem veszítik el „tiszta” adósi besorolásukat a bankoknál pusztán azért, mert a törlesztési moratóriumot választották. A fizetési stop ezzel szemben segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség. A …

Tovább...
Close