Otthon / Dél-somogyi hírek / ÉLVE ELTEMETVE I.

ÉLVE ELTEMETVE I.

Nagy sajtófigyelmet keltett, és a hátrányosan érintett térségek lakosságában még nagyobb felháborodást keltett az M9-es autópálya tervezett nyomvonalának kiszivárgása. A média a dél-somogyi ellenzéki országgyűlési képviselőt, Ander Balázst is kérdezte az ügy kapcsán. A Jobbik alelnöke így posztolta a dolgot közösségi oldalán:
„Ilyen rossz utak még Boszniában sincsenek.” – mondta nemzeti írófejedelmünk, Jókai Mór, amikor jó száz évvel ezelőtt, egy utazása alkalmával szerzett lesújtó tapasztalatokat Somogyország elmaradott infrastruktúrájáról.
Öt esztendeje volt, hogy egy parlamenti felszólalásomban megosztottam ezt a kis történetet a kormánypárti nagyurakkal, de ami a megye déli részét illeti, azóta sem javult a helyzet. Életveszélyes 6-os, folt hátán folt 68-as út…
Ráadásul a napvilágra került tervek szerint az M9-es is messze elkerülné térségünket.
A témával kapcsolatban tegnap keresett az Atádhír:
„A harctéri sebészet logikája szerint úgy gondolják, már nem is menthető – taglalta Ander Balázs országgyűlési képviselő. – A nagyatádi, a barcsi és a csurgói járás az elmúlt tíz évben 10 százalékos népességvesztést szenvedett el, és nemcsak azért, mert egy születésre két halálozás jut, hanem a jelentős elvándorlás miatt is. Több ezer embernek nem maradt más választása, mint el innen. Nyilván oka van, hogy az unió térségei közül a Dél-Dunántúl hátulról a tizedik. Parlamenti felszólalásaimban ezért világítottam rá sokszor, hogy infrastrukturális fejlesztések nélkül élve eltemetik ezt a szebb jövőre érdemes térséget. Miért? Kik, hogyan és mi alapján döntötték ezt el? Számon kell kérni őket. Szeretném hinni, hogy még a 24. óra vége előtt vagyunk.”

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A Pfizer cáfolta Orbán hazugságát: nincs elég nyugati vakcina? Hogyne lenne!

Közel kétmillió Pfizer-BioNTech vakcina érkezett már az országba. Mégis miről beszélünk? Megvan még az, amikor …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: