Otthon / Friss hírek / Bizottságot hoz létre az ellenzék a kormány járványügyi intézkedéseit vizsgálva

Bizottságot hoz létre az ellenzék a kormány járványügyi intézkedéseit vizsgálva

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek az ellenzéki pártok, amelyre azonban a kormánypártok képviselői nem mentek el, így az ülés határozatképtelen volt.

A rövid ülés után az ellenzéki pártok képviselői sajtótájékoztatót tartottak. Az ellenzéki pártok közös hatpárti vizsgálóbizottságot hoznak létre, független szakértők bevonásával, amely a kormány elmúlt egy évének járvánnyal kapcsolatos intézkedéseit vizsgálja.

Elsőként Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese beszélt, aki elmondta, hogy a mai napon a kormánypárti többség szabotálta az országgyűlés munkáját, ezzel pedig megszegték az esküjüket, hiszen a parlamentnek az a dolga, hogy ellenőrizze a mindenkori kormányt.

“Az a 133 bátor ember, akiről a miniszterelnök szokott beszélni, ma egész egyszerűen nem volt elég bátor”

– mondta Tordai.

Az MSZP politikusa, Harangozó Tamás szerint az ún. gazdaságvédelmi csomag pont a legfontosabb szektorhoz, a kis- és középvállalkozókhoz nem ért el, miközben a külföldi nagyvállalatok folyamatos támogatásokban részesülhetnek. Hozzátette, hogy az oltási terv részletes ismertetés hiányában elképesztően bizonytalan helyzetet tud teremteni.

A DK képviselője, Varga Zoltán szerint a vakcinák körüli káosz is azt mutatja, hogy még ilyenkor is a gazdasági szempontokat helyezi előtérbe a kormány az emberéletek helyett.

Lukács László György, a Jobbik alelnöke elmondta, hogy rengeteg munkát kell végeznie majd ennek a felállítandó bizottságnak. Rengeteg kérdést kell feltennünk, például azt, hogy

Miért alakult sokkal rosszabbul az ősz hazánk számára, mint a tavasz?

Van-e felelőssége abban a kormány részéről, hogy lényegében összeomlott a tesztelés és a kontaktkutatás?

Miért hagyta Orbán Viktor, hogy a vírus diktálja a védekezést?

A képviselő hozzátette, hogy a Jobbik, mint jobboldali ellenzéki párt 2022-ben el fogja érni, hogy a kormány minden egyes intézkedésével elszámoljon.

Tóth Endre momentumos politikus szerint egy éve egy olyan ellenséggel állunk szembe, amely nagyon is szívós. De véleménye szerint a magyar emberek jelesre vizsgáztak a védekezés terén.

“Az eddigi kitalált ellenségek, mint soros vagy Brüsszel helyett, most egy valódi ellenséggel kellett szembenéznie a kormánynak, s persze el is buktak “

– mondta Tóth Endre.

Az LMP-s Csárdi Antal szerint nagy a felelősség, az ellenzék által létrehozott vizsgálóbizottságon. Úgy véli, a bértámogatást szerinte előre kéne folyósítani válsághelyzetben, valamint követelte a kis- és középvállalkozások támogatását.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: