Daily Archives: 2021-02-23

Újabb jogköröket vonna el az állam az önkormányzatoktól

Káoszt eredményezhet a kormány legújabb terve, amely szerint átvennék a településeken folyó építések feletti döntés lehetőségét. Az önkormányzatok levegőért kapkodnak. A kormány kivenné a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát, illetve elvonná a többi településrendezési eszközt is – írja a Népszava. De elképzelhető az is, hogy korlátozzák …

Tovább...

Stummer János az Orbán-alagútról: Ezért a kétharmad eltávolít a Nemzetbiztonsági bizottság éléről

Egy rövid nyilatkozat erejéig elértük Stummer Jánost, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnökét, miután egy videóban nyilvánosságra hozta, hogy a testület kormánypárti többsége azzal állt elő, hogy építeni kell Orbán Viktor miniszterelnök számára egy alagutat a Puskás Arénába kétmilliárd forintért.  A politikus elmondta, amit az ügy jelenlegi fázisában hangsúlyozni kívánt, a bejelentése előtt …

Tovább...

Oltási káosz: egy magáncég pénzért ígér oltási időpontokat, garancia nincs

Az ügy jellemző az oltással kapcsolatban kialakult magyar állapotokra. Legyünk résen, mert könnyen elveszthetjük a pénzünket! Sokan már csak a magukat “nemzetközinek” mondó cégekben bíznak, várva a mihamarabbi védőoltást. Ezek a vállalatok azonban valószínűleg soha nem olthatják a magyarokat, csak hitegetik őket, és elteszik a pénzüket. Van olyan cég, amely …

Tovább...

Újra fellángolhat a nemzetközi fuvarozás körüli vita

Kavart némi felzúdulást tavaly, amikor az uniós döntéshozók zöld utat adtak a közúti szállítási ágazat reformját célzó úgynevezett mobilitási csomagnak. A több tagállam által ellenzett irányelvnek volt két olyan rendelete, amely nem volt része az Európai Bizottság javaslatának, így azokat hatástanulmányoknak sem vetették akkor alá. Ezt most az Európai Bizottság …

Tovább...

Orbán Viktor arra voksolt, hogy a védettséget élvezők felmentést kapjanak a korlátozások alól

Hahó Facebookosok! kezdte fiatalosan Orbán Viktor hétfői Facebook-videóját, amiben a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdít mindenkit. A miniszterelnök szerint végre “tudunk értelmesen konzultálni arról, milyen körülmények között és hogyan oldjuk fel a járvány miatt bevezetett korlátozásokat”. Hozzáteszi a végső döntést természetesen a járványügyi szakemberek hozzák majd meg, de ez ne szegje senki kedvét a kitöltéstől, hiszen …

Tovább...

Amikor a Fidesz álhírekről beszél, jusson eszedbe, hogy a kormánymédia 57 helyreigazítási pert vesztett csak tavaly!

Az minimum 57 hazugság. Hazudni pedig még a jogállami keretektől egyre inkább megfosztott Magyarországon is bűn. A Fővárosi Törvényszéktől kapott összesítés szerint 57 sajtó-helyreigazítási pert vesztettek tavaly a Fidesz-közeli médiatermékek. A rekorder az Origo 20 elmarasztaló ítélettel – írja az Átlátszó, amely három korábbi évben is adott be ilyen közadatigénylést. A …

Tovább...

„Maga sosem fogja megtudni, mi az igazság” – somogyi szappanopera rajtaütéssel, bilinccsel, szegénységgel

Soha nem volt a fater uzsorás – állítja annak a férfinak a lánya, akit nemrég fogtak el a rendőrök a Somogy megyei Istvándiban. Sokan vallják ugyanezt a faluban, de találkoztunk olyanokkal is, akik szerint az uzsoravád megalapozott. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni az igazságot. Nem azért mert nincs, hanem …

Tovább...

Munkaügy: új szabály jön márciustól

Ha kiderül, hogy egy cég bejelentés nélkül foglalkoztatja az alkalmazottakat, akkor visszamenőleg fizethet utánuk. A jogkövető vállalkozások versenyhátrányát csökkentheti és mérsékelheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát egy új, márciustól életbe lépő jogszabály. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor az MTI szerint hétfőn közölte: a jogsértésen ért munkaadók …

Tovább...
Close