Otthon / Egészségügy / A Honvédkórházban egymás hegyén-hátán várják az idősek az oltást

A Honvédkórházban egymás hegyén-hátán várják az idősek az oltást

A 444.hu egyik olvasója hívta fel rá a figyelmet, hogy miután a 90 éves édesanyját be kellett vinni a Honvéd kórházba – ugyanis csak ott kaphatta meg a koronavírus elleni oltást – döbbenten tapasztalta, hogy milyen sokan vannak a váróteremben.

Mellbevágó volt a tömeg, jámboran álltak ott az idősek, várták a sorukat

– nyilatkozta a nő, aki hozzátette még lázmérés sem volt a bejáratnál, bárki bemehetett a váróba.

Ezt követően, amikor az oltóponthoz értek megkérdezték az asszisztenst, hogy név szerint fogják-e az időseket szólítani, azt a választ kapta, hogy nem. Akkor időpont szerint? Nem. Akkor hogy? „Hát ahogy ideérnek”. Kiderült, hogy volt ott olyan idős bácsi, aki már másfél órája ült az oltására várva.

Azt volt a szerencséjük, hogy jött egy kórházi dolgozó, aki megkérdezte tőlük, hogy oltani jöttek-e, mert ha igen, menjenek inkább egy másik oltóponthoz, ott kevesebben vannak – írja a lap.

Átmentek, és hamarabb sorra is kerültek. Amikor bejutottak a rendelőből átalakított oltópontra, ott már minden profin ment, nagyon kedvesek, empatikusan voltak az egészségügyisek az édesanyjával. 5 perc alatt megvolt az oltás.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Müller Cecília: Mérlegeljük a digitális oktatásra való átállás lehetőségét

Világszerte tombol a járvány, már 113 millió fertőzöttet regisztráltak, 64 millióan meggyógyultak a betegségből, 2,6 …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: