Otthon / Egyéb / Döntöttek Simonka mentelmi jogáról, neki azonban úgy tűnik, jobb dolga akadt

Döntöttek Simonka mentelmi jogáról, neki azonban úgy tűnik, jobb dolga akadt

Az Országgyűlés hétfőn nem csak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról vagy egy, az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról döntött, hanem a korrupciós bűncselekményekkel vádolt dél-békési fideszes képviselő, Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről is. Ennek eredményeképp

174 igennel, 1 nemmel és 1 tartózkodással Simonka mentelmi jogát felfüggesztették.

A képviselőnek pedig olybá tűnik, jobb vagy fontosabb dolga akadhatott, ugyanis nem vett részt a szavazáson.

De idézzük fel röviden, mit is követett el! A legfőbb ügyész Simonka mentelmi jogának felfüggesztését két rendbeli, a Btk. 295. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt indítványozta.

A bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Simonka mentelmi jogát az Országgyűlés 2018. október 29-i ülésnapján felfüggesztette.

A büntetőeljárás tárgya: a Simonka irányítása alatt álló termelői értékesítési szervezetek (TÉSZ-ek), a Paprikakert TÉSZ Kft. és a Magyar Termés TÉSZ Kft. részére a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium útján igényelt

uniós és hazai költségvetési támogatások jogellenes megszerzése.

A korábbi ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését célzó indítvány már általánosságban utalt arra, hogy miután Simonka tudomást szerzett az általa szervezett bűncselekmények kapcsán indított adóhatósági eljárásokról, majd a büntetőeljárás megindításáról, utasításai és iránymutatása alapján az általa vezetett bűnszervezet közös védekezési stratégiát dolgozott ki.

Az eljárások befolyásolásának ígéretével, anyagi előny kilátásba helyezésével, esetenkénti kifizetésével, na meg nyomásgyakorlással a bűnszervezet tagjai több esetben is sikerrel törekedtek arra, hogy Simonka és az érdekkörébe tartozó többi, hozzá kötődő tagjának felelősségét nem érintő, illetve azt jelentősen csökkentő vallomások szülessenek.

Együttműködés pénzért

De ne szaladjunk ennyire előre! 2017. február 21. napján került sor ugyanis a Paprikakert TÉSZ Kft. ügyvezetőjének gyanúsítotti kihallgatására és őrizetbe vételére is. Simonka erről értesülve fel is kérte hát egy bizalmasát, kísérelje meg az ügyvezetőnek eljuttatni azt az üzenetet, miszerint Simonka támogatni fogja, továbbá tudakolja meg, milyen összegű készpénzes támogatásra van szüksége neki, illetve családjának annak fejében, hogy ne tegyen terhelő vallomást.

Az országgyűlési képviselő bizalmasa az üzenetet át is adta az ügyvezető feleségének, majd Simonka megbízásából több alakalommal is kérte a feleséget, jelölje meg a Simonka részére megfelelő tartalmú vallomásért ő, illetve férje milyen összegű készpénzre tart igényt. A feleség a nagylelkű felajánlást egyébként nem fogadta el.

Később a Központi Nyomozó Főügyészség 2018. június 8- án tanúként, majd ugyanezen év szeptember 11-én, s október 2-án gyanúsítottként hallgatta ki K.T-t.

Tanúkihallgatását megelőzően Simonka egy találkozó alkalmával 5.000.000 forint készpénzt adott át fent nevezett bizalmasának azzal, azt vigye el K.T. részére, s cserébe kérje meg Simonka nevében arra, hogy

a büntetőeljárás során is működjön vele együtt, segítse őt a védekezésben, és vele előre megbeszélt tartalmú tanúvallomást tegyen.

Mit volt, mit tenni, Simonka bizalmasa ismét eleget tett a megbízásának, a készpénzt nyomban el is vitte K.T-hoz, aki – mivel a felhívásról Simonka már előzetesen értesült – jogtalan előnyként a részére küldött pénzt el is fogadta.

Tanúkihallgatását megelőzően K.T. a vallomás tartalmáról Simonka Györggyel egyeztetett, majd a megbeszélteknek megfelelő tartalmú vallomást tett, kihallgatási jegyzőkönyvének másolatát pedig el is juttatta Simonkához. Gyanúsítotti kihallgatásai során K.T. a vallomástételt megtagadta.

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2021. február 22 -i ülésén megtárgyalta. Ezen az ülésen Simonka nem jelent meg, álláspontját írásban fejtette ki. A bizottság az érvelés minden pontját értékelte, s végül azt a döntést hozta: követi a közvádas bűncselekmények esetén fennálló, a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó gyakorlatát, azaz az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja.

Hát erről is döntött hétfőn az Országgyűlés.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Pedofil képek vannak a HunDub fideszes közösségi oldalon

Már a rendőrség is nyomoz a fideszes ellenfészbúkon küldözgetett pedofil tartalmak miatt. A Telex és …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: