Daily Archives: 2021-02-27

Az újranyitáskor az amatőr sportolókat is támogatná a Jobbik

A járványhelyzet okozta válság legsötétebb hetei talán még előttünk állnak – kezdte online sajtótájékoztatóját Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.  Az ellenzéki politikus elmondta, hogy minden ágazatban szükségesnek tartja a kieső munkabérek pótlását, valamint a szociális értelemben nehéz helyzetű magyar emberek megsegítését. Már most elő kell készíteni a lépésenként történő, átgondolt …

Tovább...

Szlávik: 40-50 éves emberek kerülnek kórházba, akiknek nincs alapbetegségük

Az utóbbi hetekben azt figyelték meg, hogy csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek átlagéletkora. Gyakrabban találkoznak 40-50 éves emberekkel, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az állami médiának.  Szlávik János infektológus fõorvos az elsõ Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal a …

Tovább...

Terhelő vallomást tett Kósára a csengeri örökösnő, a fideszes politikust mégsem hallgatják ki

Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak – állítja Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese. A politikus szerint a csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gábornéhoz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft.-től, amit később a címzett, azaz Kósa Lajos vagy az ő sofőrje …

Tovább...

A Fidesz a héten nyomatékosította, hogy a luxus csak a nertársak kiváltsága

Annak idején is csak az elvtársaknak jutottak a luxuscikkek. Jakab Péter hétfői baleseténél hogy, hogy nem egészen véletlen a Pesti Srácok “újságírói” is megjelentek, másnap pedig hamarjában a felszínre öklendezték a fideszes narratívát, ami ezúttal is hollywoodi forgatókönyvekhez méltóra sikerült – már annak, aki szereti a trash műfajt. Az Origo …

Tovább...

Komoly feszültséget generált a 4 százalékos minimálbér-emelés

Miután a 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata a korábbi évektől eltérően zajlott, csak jövő héten érkeznek a megemelt fizetések. A kötelezően adandó legkisebb bérek meghatározásának csúszása persze hatással vannak az egyes ágazatok béregyeztetéseire is. A tárgyalásokat a romló munkaügyi kapcsolatok is megnehezítik. Az idei év abban is merőben különbözik az elmúlt évektől, hogy …

Tovább...

Galgóczi Ágnes szerint megfontolandó az iskolák és üzletek bezárása

Az Operatív Törzs ugyan egyelőre nem tartja indokoltnak az iskolák digitális oktatásra történő átállását, Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetője a Hír Tv-ben arról beszélt, szerinte megfontolandó lenne két hétre bezárni a tanintézményeket. Galgóczi Ágnes – aki maga is gyakran szerepel az operatív törzs sajtótájékoztatóin –, a kormánypárti televízió műsorában arról …

Tovább...

A Fidesz szerint így néz ki a fejlődő vidék

Orbán és csürhéje olyan magas aranytrónusra emelték fel magukat, hogy fogalmuk sincs, mi folyik az országban. Ha véletlenül elfelejtenénk, hogy a Fidesz-csicskák hátat fordítottak a vidéknek, szinte azonnal előbújnak a villájukból, hogy emlékeztessenek minket. Beszólogatni, kulturálatlan módon viselkedni az Országgyűlésen egy dolog – egyenesen hazudni az ország állapotáról, na az …

Tovább...

Miközben Orbán az afrikai mutánssal riogat, az úszóválogatott Dél-Afrikában táborozik

Magyar úszók edzenek a járvány által durván sújtott Dél-Afrikában, ahol egy vírusmutációt is kimutattak. Úgy tűnik, hogy van, aki kijár a zárt területről. “Ha kiengedjük az embereket Afrikába, és hazahozzák az új mutánsokat, akkor kész vagyunk.” Ezt Orbán Viktor mondta pénteki rádióinterjújában, amikor arról beszélt, hogy a mutálódott koronavírus-variációk fenyegetése …

Tovább...

Egy mentős közjegyzőnél tett nyilatkozatot, hogy kényszer hatására írja alá a szerződését

„A 2021. március elsején hatályba lépő egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést kényszer hatása alatt fogom aláírni.” Ez a mondat abban a nyilatkozatban olvasható, amelyet egy hazai mentődolgozó helyezett letétbe egy közjegyzőnél. A Telexet megkereső mentős a nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni, mert tart a munkajogi következményektől. Az orvosokhoz és ápolókhoz …

Tovább...

Káoszra utal a háziorvosoknak küldött oltási lista

Egészségesként szerepel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő listáján egy daganattal nemrég műtött beteg – értesült az RTL Híradó. Egészségesként szerepel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő listáján egy daganattal nemrég műtött beteg az RTL Híradó értesülése szerint. A 60 éves férfinak a háziorvosa szerint ezért várnia kell az oltásra. A háziorvosok ugyanis az Alapkezelő …

Tovább...
Close