Otthon / Egyéb / Tavaly több mint 30 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon

Tavaly több mint 30 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon

Folytatódott a koncentráció a gazdasági versenyszférában, az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben – írta keddi számában a Világgazdaság.

A Nemzeti Cégtár adatai szerint a piaci szereplők száma 546,3 ezerről 534,4 ezerre esett vissza, pedig a vizsgált időszakban a 18 346 cégalapítással csak 9119 megszűnés állt szemben.

Tavaly az év egészében 28,9 ezer, tavalyelőtt 29 ezer vállalkozás állt a startvonal mögé, míg a rolót 30,2 ezren húzták le az elmúlt évben a 2019-es 35,1 ezer után.

Az MTI szemléje szerint a mérséklődés mögött elsősorban az egyéni vállalkozói tevékenység tömeges szüneteltetése áll, ami egyértelműen a koronavírus okozta válság számlájára írható. A pandémiát leginkább a szolgáltatások sínylették meg, a termelő-gyártó ipar viszont relatíve hamar magára talált, amit ágazati bontásban vizsgálva a Nemzeti Cégtár cégalapítási adatai is igazolnak.

Az utóbbi tekintetében az első félévben az építőipar zárt az élen 4110 új vállalkozással. A képzeletbeli dobogó második fokán a gépjárműjavítást is magában foglaló kereskedelem áll 3650 cégalapítással, megelőzve a 2129 induló vállalkozást felvonultató szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területét.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: