Otthon / Friss hírek / A harangszó után a kakaskukorékolást is betiltatnák egy balatoni településen a nyaralók

A harangszó után a kakaskukorékolást is betiltatnák egy balatoni településen a nyaralók

Balatonberényben többeket zavart a kora reggeli harangszó, az egyház beszüntette. Van, aki a kakaskukorékolásra is panaszkodik, de vele nem tudnak mit kezdeni.

Nyaralni nem azért megy el az ember, hogy hajnali 5 órakor keljen fel, a hangszigetelés, a becsukott ajtók-ablakok pedig egy dologgal még a 21. században sem tudnak megküzdeni: a reggeli harangszóval. Ez derül ki abból a történetből, amelyet az ATV Híradója dolgozott fel.

A csatorna Balatonberényről tudósított, ahol a nyaralók addig kérlelték az egyházat és az önkormányzatot, hogy szüntesse be a hajnali 5 órás harangozást, míg a két szerv kötélnek nem állt, és leállíttatta a harangszót.

A Híradó szerint a nyaralók először petíciót nyújtottak be a polgármesternek, melynek lényege az volt, hogy pihenni jöttek, és nem a harangozást hallgatni, ezért azt kérik, hogy a hajnali hangzavart haladéktalanul szüntessék be. Ennek eredményeként először 5-ről 6-ra tették át a harangozást, majd a falu vezetésének és az egyháznak sikerült megegyeznie hogy reggelenként nem harangoznak.

Ám ha azt hinnénk, hogy ezzel megállt a történet, tévedünk. Ezután ugyanis egy újabb kérés jött a hivatalba: tegyenek valamit a reggeli kakaskukorékolások ellen, mert az is nagyon zavaró.

„Most is van egy olyan ügy, ami a kakaskukorékolással kapcsolatban van, de nem tudjuk megtiltani azt, hogy a kakasok kukorékoljanak” – hangsúlyozta a Híradónak Horváth László polgármester.

Az ATV Híradó tudósítása azzal zárul: nyár végéig biztosan nem lesz reggel harangszó, azonban a kakasok továbbra is fújják majd a faluban a hajnali ébresztőt.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: