Daily Archives: 2021-08-16

Matolcsy szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e pénzügyi válság, hanem az, hogy mikor és hogyan érkezik meg

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzetben megjelent írásában ismét az elhibázott magyar gazdaságpolitikára hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a kormány mit rontott el és miben kéne változnia. Matolcsy György hangsúlyozta, az elmúlt 20 évben a világgazdaságban egyre gyakoribbá váltak a pénzügyi válságok, de a Covid-19 miatti pénzügyi …

Tovább...

A magyar állam bankja közzétette a kifizetési listáit

Közel öt év után ismét közzétette az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank, hogy a banki tevékenységéhez nem kapcsolódóan mely alapítványoknak és cégeknek nyújtott támogatást. Az évi 50-250 millió forintos kifizetések kedvezményezettjei között vannak például kormánypárti politikusokhoz köthető alapítványok és sportszervezetek, a békementes CÖF, zenészek cégei, hajós vállalkozás és hajóverseny, a …

Tovább...

Szegedi virológusok szerint az iskolakezdés indíthatja be nálunk a negyedik hullámot

Az iskolakezdés nagyjából egybeesik majd a delta variáns elterjedésével Magyarországon, mondta a Pénzcentrumnak Tóth Sándor szegedi virológus. Duda Ernő virológus professzor úgy látja: leginkább az órák közötti szünetekben terjedhet majd az új koronavírus. A szakértők véleménye megoszlik arról, hogy az iskolákban hogyan kellene bevezetni újra a maszkviselést. „Sajnos attól tartok, hogy az …

Tovább...

Komoly lakhatási problémákkal küzdenek a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok

A bérek stagnálnak, az albérletárak viszont emelkednek. Budapesten kezdő tanári bérből még egy külső kerületben lévő, egyszobás panellakás bérleti díját is nehéz kigazdálkodni – írta meg az Eduline, a HVG és a hvg.hu oktatási szakportálja. A lap szerint az évek óta stagnáló bérek és az emelkedő albérletárak miatt sokan csak olyan …

Tovább...

A Fidesz szervezetei nyertek milliókat a Norvég Alapot helyettesítő programon

A rászoruló magyaroknak szánt 77 milliárdot elveszítettük Orbán és a Fidesz-csicskák pofátlansága miatt. De ne aggódjunk – így is csinálnak maguknak forrást, ahonnan lehet lopni. Az elmúlt néhány hónapban kiemelkedően sok botránya volt a Fidesznek. Ha nem Kínai Kommunista Kémegyetemmel akarták kiszorítani a magyar diákokat a fővárosból, akkor magyar állampolgárok …

Tovább...

Elvesztette Magyarország a bércsatát?

Már az is kevés lenne, ha a minimálbért 200 ezer forintra emelnék, mert az EU várhatóan ennél nagyobb összegre tesz ajánlást. A kormány a nemzeti konzultációban csak a jelenlegi cseh minimálbérnek megfelelő összeget ajánl a magyaroknak. Egy lépésben kellene jövő januártól 200 ezer forintra emelni a magyar minimálbért, majd utána …

Tovább...

Orbán sztrájktilalma után jókora kunkorokra kényszerítik a repülőket a légiirányítók

Miután munkabeszüntetésüket a kormány megtiltotta, a jelek szerint munkalassításba kezdtek a ferihegyi légiirányítók: a fapadosok és az oligarchák magángépei is kacskaringózhatnak a levegőben. Jócskán megnyúltak egyes Budapestre érkező és innen induló járatok le- és felszállási útvonalai július végétől – tudtuk meg pilótáktól, és alátámasztják ezt a magyar fővárosba közlekedő légitársaságok …

Tovább...

Migránsokkal zsarolják az Európai Uniót, az afgán válság pedig csak most kezdődik

Az afganisztáni válság és a fehérorosz vezetés fellépései is azt mutatják, hogy minél előbb át kell alakítani az Európai Unió migrációs rendszerét – írta vasárnapi Twitter üzenetében Margarítisz Szkínász az európai életmódért felelős uniós biztos. “Az idő lejárt, nem várhatunk tovább az új menekültügyi csomag elfogadásával” – húzta alá Szkínász. …

Tovább...

Drágulhatnak az alapvető élelmiszerek

Tovább fűtheti az inflációt, hogy emelkedtek az energiaárak – hangzott el az RTL Klub Híradójában. A gáz négyszeresébe kerül Európában, mint egy éve, az áramért pedig a másfélszeresét kérik – az állami Energetikai Hivatal friss elemzése szerint. A lakossági rezsidíjakat befagyasztották Magyarországon, de a cégek költségei emelkednek, és emiatt az …

Tovább...

Csirkékkel termeltetnek koronavírus-ellenanyagot a pécsi virológusok és egy mohácsi cég

A projektben IgY típusú antitestet termeltetnek házityúkban, aztán a tojásokból kivonják azt. A kutatást Jakab Ferenc virológus vezeti, a kísérletek nagyon jó eredményeket mutatnak. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont (SzKK) virológusai is részt vesznek a mohácsi Prophyl Kft. kutatásfejlesztési projektjében, melyben tojássárgája felhasználásával fejlesztenek a Covid–19 vírussal szemben …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close