Otthon / Friss hírek / Orbán az előjogával visszaélve vakációzik Rómában

Orbán az előjogával visszaélve vakációzik Rómában

Orbán Viktort kínai Sinopharm vakcinával oltották be, amivel halandó ember nem utazhatna be Olaszországba, a fideszes kormányfőt azonban nem állítják meg a pórnépre kötelező szabályok.

444 című lapban csütörtök esti fotó jelent meg, amin Orbán Viktor egy római étterem teraszán látható Lévai Anikó és Orbán Gáspár társaságában. A portál akkor azt írta, családi nyaraláson lehetnek.

A miniszterelnök sajtósa, Havasi Bertalan később azt közölte, hogy Orbán Viktor hivatalos diplomáciai látogatáson van Olaszországban és pénteken érkezett Rómába. Ez nyilvánvaló hazugság, hiszen a sajtóban megjelent képen látható, hogy már csütörtökön a városban volt.

Arról van tehát szó, hogy a miniszterelnök nemcsak maximálisan kihasználja diplomáciai jogait, de egyenesen azt mondhatjuk, hogy visszaél az előjogaival.

Ez különösen azért undorító, mert a magyarok többsége egyáltalán nem akart a kínai vakcinával oltakozni. Nemcsak azért, mert már az elején sejteni lehetett, hogy ez az oltás silányabb a nyugatiaknál, hanem mert sokan tartottak attól, hogy hátrányba kerülhetnek, például nem utazhatnak majd. Orbánt is kínaival oltották (legalábbis ő ezt állítja), de ettől függetlenül vidáman nyaralgat a családdal.

2022-ben véget kell vetnünk az előjogaikkal visszaélő kivételezettek korának.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: