Otthon / Friss hírek / Komoly a létszámhiány a rendőrségnél, ezért romlik a közbiztonság

Komoly a létszámhiány a rendőrségnél, ezért romlik a közbiztonság

A rendőrségnél olyan komoly a létszámhiány, hogy az állomány 70 százaléka a leszerelést fontolgatja. Sokan nem is kérnének pluszpénzt, egyszerűen pihenni szeretnének, mert már nem bírják a terhelést.

Miközben az állítólag romló budapesti közbiztonság miatt Karácsony Gergelyt teszik felelőssé a fideszes újságok, a rendőrségnél komoly a létszámhiány, és az állomány 70 százaléka a leszerelést fontolgatja a leterheltség miatt.

Hiába ígérnek nekik több pénzt, mert egyszerűen nem bírják már tovább az emberfeletti, megfeszített munkát. A közrendvédelmi területen a legrosszabb a helyzet.

A járvány elleni védekezésben részt vevő rendőrök egy része ráadásul az Orbán Viktor által nagy hangon bejelentett pótszabadság neki járó részét sem tudja kivenni, mert egyszerűen nincsen helyettesítője. A szakszervezeti vezetők szerint a probléma országosan jellemző, és a rendőri állomány létszámhiánya nem véleményes, hanem konkrét tény még akkor is, ha ezt a Belügyminisztérium nem hajlandó elismerni.

“A rendőrségen nagyon nagy a létszámhiány, még hogyha ez nincs is számszerűsítve. Főleg a közrendvédelmi területen. Ezért nagyon nehéz kiadni még a rendes szabadságokat is, nemhogy a pótszabadságot, a kollégáink számára. Szinte lehetetlen, hogy ebben az évben megkapják” – mondja Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.

A kormány ugyanakkor mossa kezeit, Gulyás Gergely miniszter szerint a szabadságolás nem az ő problémájuk, hanem az Országos Rendőr-főkapitányságé.

A rendőrök 70 százaléka elhagyná a pályát, ha tehetné

Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője szerint sok rendőr egyszerűen pihenni szeretne, mert már nem bírják tovább a terhelést, annyira fáradtak.

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: