Otthon / Friss hírek / Bár voltak emelések, a második boltzár nagyon betett az eladók béreinek

Bár voltak emelések, a második boltzár nagyon betett az eladók béreinek

A béreken is látszik, melyik bolt bukott nagyobbat a járvány miatt, de az is, hogy melyik tudott javítani. A Józsefvárosi piac eladói kivételével 200 ezer forint felett mozog a bolti eladók keresete. A bérolló még nagy, 117 ezer forint.

A boltos bérek 26 ezer forinttal kisebbek a nemzetgazdaság átlagánál, feljebb zárkózni nem tudott a boltos világ. Ennyi járványkorlátozás mellett ez nem is csoda, hiszen a nyári hónapokban ugyan erősödött a boltos piac, de ez kevés volt a megelőző veszteségek pótlására.

A feldolgozóipar csúcsra futtatott a fizikai dolgozók körében a bérekben, de a különféle szolgáltatások az átlag alatt mozognak, a boltosokkal együtt – írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. A szemlézett körben a sor végére szorult a vendéglátás, így nem csoda, ha ott is húzós a munkaerő hiánya.

Könnyen lehet, hogy a korábban szélnek eresztett vendéglátós dolgozók között akadt, aki a boltban ragadt, vagy éppen a házhoz szállításban serénykedik a futárcégek, vagy a webáruházak valamelyikében.

Rettenetesen nagy a bolti eladók bérollója, 2021 júniusában 117 ezer forint volt, csak elvétve volt bármikor is hasonló. A nemzetgazdaság átlagához sem közeledtek a boltos bérek, az emelések ellenére, 26 ezer forint a lemaradás.

A ruhás boltosok 2021 júniusában már nem tudtak annyit fizetni az eladóinak, mint egy évvel korábban (akkor viszont még tudtak emelni 2019-hez képest). A második boltzár már sok volt, sokan nem is tudtak újra kinyitni.

A legnagyobbat a sportszer bolti eladók bére ugrott a járvány előttihez képest, majdnem 100 ezer forintot. Ez nem is csoda, hiszen júniusban 2020-ban és 2021-ben is oldódtak a korlátozások és jött a jó idő.

Fizikai dolgozók keresete (2021. június, forint)
nemzetgazdaság 314.882
feldolgozóipar 371.676
logisztika (szállítás, raktározás) 332.513
boltok összesen 289.174
fizikai közérzet javítás 278.166
szálláshely 255.543
építőipar (épületépítés) 248.497
fodrász, szépségápolás 228.988
vendéglátás 226.969
havi bruttó átlagkereset, bolti fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok), legalább öt fős vállalkozások, teljes munkaidő
Forrás: KSH

A black friday lovag webáruházak a boltzárak nyomán megugrott bevételükből már több bért adtak a nyári hónapokban, de így is csak a bérjegyzék közepén tanyáznak. Hiába, a mindennapos akciók nyelik a pénzt, de 2019-hez képest azért több mint 60 ezerrel feljebb tolták a havi javadalmazást a júniusi bérjegyzék szerint.

A cipőboltos bérek is nagyot ugrottak előre, ezek szerint a kijárási korlátozás után a vásárlók nekiestek a cipővásárlásnak, 45 ezerrel vastagabb is lett júniusban a boríték a járványos előtti időszakhoz képest. Bútorboltban is jobb dolgozni.

Feljebb csúsztak bérekben a híradástechnikai boltok is, nyilván a home office és a digitális tanrend tolta bevétel hozott erre is pénzt a konyhára.

Az autószalonban lehetett júniusban a legjobban keresni, a drogéria és az élelmiszerbolt lejjebb csúszott a bérjegyzék eleje táján a korábbiakhoz képest, a bérjegyzék legalján pedig kevés mozgás volt a korábbiakhoz képest.

napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: