Otthon / Egyéb / A legnagyobb bűn, amit Orbán Viktor és Szászfalvi László elkövetett ellenünk

A legnagyobb bűn, amit Orbán Viktor és Szászfalvi László elkövetett ellenünk

A fideszesek sokszor bebizonyították már, hogy nem érdemesek arra a bizalomra, amit a magyar emberek megszavaztak nekik. Ezt a bizalmat 2022-ben meg is fogja tőlük vonni Magyarország népe. Ezután pedig elindulhat az új nemzetépítés, de nem lesz könnyű.

Orbán Viktor és Szászfalvi László rengeteg kárt okoztak a magyaroknak. Nem is elsősorban arról van szó, hogy mennyit loptak.

Nem arról van szó, hogy miközben eladósították az országot, legyengítették a forintot, egyszerre növelték a munkanélküliséget és a munkaerőhiányt, vagy hogy a koronavírus idején is csak a saját hatalmuk és gazdagságuk érdekelte őket. Nem is arról, hogy egész társadalmi rétegeket bélyegeztek meg, taszítottak rabszolgaságba, hagytak az út szélén és félemlítettek meg. Nem arról, hogy komplett iparágakat nyúltak le és gazdasági ágazatokat csatornáztak a sajátjaikhoz.

Ezek mind olyan vétkek, amik súlyos bűnök ugyan, de helyrehozhatók vagy arányos büntetéssel és jóvátétellel igazságot lehet miattuk szolgáltatni.

A Fidesz legnagyobb bűne az, amit a lelkekben okozott.

Orbán Viktor politikája nagyjából 2004. óta a gyűlöletre épül. Arra építette föl az egész fideszes világképet, hogy kiket kell gyűlölni.

Gyűlölni kellett itt:

  • a baloldaliakat, és a liberálisokat, az elmúltnyolcévet,
  • a fővárosiakat, a hajléktalanokat, a cigányokat, az értelmiségieket,
  • a migránsokat, kivéve a letelepedési kötvényes gazdagokat,
  • a jobboldaliakat és a centristákat, ha nem fideszesek,
  • a brüsszeli intézményeket, a tanárokat,
  • az egyetemistákat és a külföldre menekülőket,
  • a melegeket, a leszbikusokat, a transzneműeket,
  • azokat, akik nem szurkoltak eléggé a focimeccsen,
  • az oltáspártiakat és az oltást ellenzőket,
  • a régi pártokat és az újakat is mind,
  • először az oroszokat, aztán az amerikaiakat,
  • a multikat és a szakszervezeteket egyszerre,
  • a kórházak magánosítását támogatókat és az ellenzőket egymás után,
  • a civileket, kivéve ha orbánista álcivilek.

Ez a rengeteg gyűlölet nem múlt el és nem is múlik el nyomtalanul.

Míg a kastélyokat vissza lehet venni, a lopott pénznek a nyomába lehet eredni, a bűnözőket börtönbe lehet zárni, a lelkekben okozott károkat helyrehozni nem gyors és nem egyszerű. Minket túszul ejtett, tömlöcbe zárt és bőrünk alá mérget fecskendezett a gyűlölet. Mára az országunk olyan szinten feszül szét az ellentétektől, ami a mindennapi életünket megkeseríti.

Az új kormánynak, ami a Fidesz után következik, éppen ezért hatalmas feladata és óriási felelőssége lesz. Arra lesz szükség, hogy a bűnösök megbüntetése és a károk jóvátétele után a lelkek meggyógyításában is részt vállaljon. Hiszen a politika tette ezt velünk, felelősséggel tartozik érte. Átfogó cselekvési terv kell és pénz is kell hozzá, intézmények kellenek és szakemberek. A közmédiában és máshol is el kell majd mondani az embereknek, hogy amit éreznek, az jogos és érthető, és segítséget is kell majd felajánlani.

Orbán áldozatai vagyunk mindnyájan.

Orbán Viktor áldozatai nemcsak azok, akik a lopásvágy és a felelőtlenség miatt meghaltak koronavírusban, pedig lehetett volna segíteni rajtuk. Nemcsak azok, akiknek lecsökkentették az ellátását vagy a rabszolgatörvénnyel elvették a jogait. Mindannyian azok vagyunk, mert súlyos hatással volt ránk ez a sok embertelenség és gyűlölet.

A gyógyuláshoz évekre lesz szükség, és nem fog menni összefogás nélkül.

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Závecz: Az ellenzék továbbra is vezet, de a Fidesz kezdi ledolgozni a hátrányát

Októberről novemberre jelentősen, 3 százalékkal (34 százalékról 37 százalékra) nőtt a Fidesz támogatottsága. A második …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: