Otthon / Ország-Világ / Bulvár / Álomesküvő: Várkonyi 485 ezres lábbelit viselt, Mészáros öltönyének csak az anyaga minimum 300 ezer forintba került

Álomesküvő: Várkonyi 485 ezres lábbelit viselt, Mészáros öltönyének csak az anyaga minimum 300 ezer forintba került

A Blikk divattervezőket kérdezett a Mészáros Lőrinc – Várkonyi Andrea esküvő kapcsán, és egy-két részlettel gazdagabbak lettünk. A menyasszonyi ruhát tervező Merő Péter szerint nem volt cél, hogy a ruhaköltemény fehér legyen, itt is szóba került az ekrü és a pezsgőszín is, végül az utóbbira esett a választás – árulta el Merő.

“Azt gondolom, nagyon visszafogott, egyben elegáns lett a végeredmény, csak diszkréten hangsúlyoztuk a vonalait, igyekeztünk olyan sziluettet készíteni ami a legjobban állt Andreának. Nem volt nehéz dolgunk, mert Andrea alkata nagyon nőies így könnyen és jól öltöztethető, akivel nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, mivel száz százalékig bízott a javaslataimban”

– fogalmazott a tervező.

Herczeg Zoltán divattervezőt az árakról kérdezték. Szerinte, ha Várkonyi Andrea ruhájához az anyagot külföldről hozatták, akkor “olyan 50-100 ezer forint körül lehetett métere, de határ a csillagos ég. Legalább kellett 5-6 méter anyag a ruhához”.

Mészáros Lőrinc öltözékével viszont elégedett volt.

“Klasszikus diplomatakék, elegáns darab, amely tökéletesen áll rajta. Nehéz lenne megmondani, nagy divatházból való-e, bár annyira passzol rá, hogy valószínűbb, hogy rá tervezték. Itt is nehéz megmondani a pontos árat, de ha tippelnem kéne, csak az anyag legalább 300 ezer forintba került”

– közölte Herczeg Zoltán.

A Blikk arról is írt, hogy Várkonyi Andrea az oltár előtt egy klasszikus gyöngysort viselt még, illetve feltételezhetően egy Jimmy Choo cipőt. A tíz centis sarkú, nyitott orrú, kézzel készített lábbelit kifejezetten esküvőkre ajánlják, a kristályokkal díszített darab ára 485 ezer forintnyi euró.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

HVG360: másfél millió forintért a Fidesz mindent tudhat az ellenzéki előválasztás győzteseiről

A HVG360 közölt egy összeállítást arról, hogy a Fidesznek és/vagy az Orbán-kormánynak nem biztos, hogy …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: