Daily Archives: 2021-09-29

A Honvédelmi bizottság továbbra sem hajlandó tudomást venni a Pegasus-botrányról

Zárt ülést tartott szerdán a Honvédelmi és rendészeti bizottság, melynek egyik napirendi pontja lett volna a Belügyminisztérium és a Terrorelhárítási Központ meghallgatásának kitűzése a Pegasus-botrány kapcsán. Azonban a bizottság sokadszorra sem tűzte napirendre a miniszterek meghallgatását a témában – nyilatkozta lapunknak Lukács László, a bizottság jobbikos alelnöke.  Azzal védték ki a meghallgatást, hogy az október végi, november eleji napokban amúgy is …

Tovább...

Új terápiával kezelik a petefészek-daganatos betegeket, 30%-kal javulnak az esélyeik

Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy 47 éves, előrehaladott petefészek-daganatban szenvedő nőn alkalmazták azt az úgynevezett HIPEC (Hypertermic Intraperitoneal Chemotherapy) kezelést, amely a kiterjedt – hashártya érintettséggel is járó – petefészek-daganatos betegek terápiájában kaphat jelentős szerepet, írja a Semmelweis Médiasarok. A terápia célja a hasüregben kiterjedten áttéteket …

Tovább...

A jogosultak több mint fele már kiszállt a hitelmoratóriumból

A lakáshitelesek 41 százaléka még él a moratórium adta lehetőséggel, a személyi kölcsönökkel rendelkezőknek pedig a kétharmada. A hitelmoratóriumra jogosultak embereknek már csak kevesebb, mint fele él ezzel a lehetőséggel – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1-nek nyilatkozva. Binder István közlése szerint még 1 millió 150 ezer „család” és 25-30 …

Tovább...

2022 haszna: a kormány most már biztosan ígéri az SZJA-visszatérítést

A magyar kormány szerint olyan forgatókönyv már nem valósulhat meg, melyben a hazai gazdaság növekedése nem éri el a korábban kitűzött 5,5 százalékot, ezért az ehhez kötött SZJA-visszatérítés garantálható – erről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt a szerdai kormányinfón. A miniszter azt mondta, a legutóbbi kormányülésen Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint …

Tovább...

Péntektől ismét jelentősen drágul az üzemanyag, ennyit még nem fizetett egy literért eddig

Tovább robognak felfelé a hazai üzemanyagárak – írta a Holtankoljak.hu. Pénteken, október első napján ismét jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is, miután a MOL bruttó 6 forinttal emeli a benzin nagykereskedelmi árát, a gázolajét pedig bruttó 8 forinttal. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: …

Tovább...

A szülők többsége automatikusan kapja vissza jövőre a 2021-ben befizetett adóját

Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget – tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A családi adóvisszatérítés nemcsak …

Tovább...

Ötvenezerért vitt el sorsjegyeket a kadarkúti betörő, de kidobta a kukába

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki készpénzt és sorsjegyeket lopott a helyi sörözőből. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már elítélt 29 éves kadarkúti férfi tavaly decemberben magához vett egy feszítővasat, majd a menetrendszerinti …

Tovább...

OEVB: összesen több mint 633 ezren adták le voksukat az előválasztáson

633.811-en vettek részt az előválasztáson– írja közleményében az Országos Előválasztási Bizottság. Tegnap este véget ért Magyarország első országos előválasztásának első fordulója. A sorbanállási szabályok alkalmazásával 21.15-kor regisztrálta a rendszer az utolsó online szavazatot. Szeptember 28-án, kedden az alábbiak szerint alakult a részvétel: Sátorban megjelent: 34.195 szavazó. Interneten keresztül adta le szavazatát: …

Tovább...

Épp teljesítményfokozót fecskendezett valakibe egy nyíregyházi férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség teljesítményfokozó szerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Zs. 37 éves nyíregyházi lakos ellen. A férfit a nyomozók 2021. szeptember 24-én reggel egy nyíregyházi társasház belső udvarán bérelt garázsában érték tetten, miközben pénzért cserébe eddig ismeretlen összetételű teljesítményfokozó szert injekciózott egy férfi szervezetébe. A rendőrök …

Tovább...
Close