Otthon / Egyéb / 5 ezer szűrős maszkot adományoztak Nagyatádon

5 ezer szűrős maszkot adományoztak Nagyatádon

Az összesen mintegy 10 millió forint értékű FFP2-es maszkokat egy müncheni ismerősétől kapta Harkály Gyula: ő tanároknak, orvosoknak, ápolóknak, védőnőknek, mentősöknek és szociális dolgozóknak juttatott belőlük.

Bimber Mikey Münchenben és Lászlómajorban él felváltva, régi zenészismeretség köti Gyulához. Először csak neki küldött szájmaszkot, a kitűnő német kapcsolatrendszerén keresztül ajánlották föl a számára.

– Aztán amikor említettem, hogy több helyre is jó lenne, hozott egy utánfutóval majdnem ötezer darabot – mesélte Gyula. – Jótékony célra használtuk, vittem a kórházba 2200 darabot, a szociális központba 1200-at, adtam védőnőknek, a mentőállomásra, iskolába, háziorvospknak, főleg azoknak, akik veszélynek vannak kitéve.

A szűrővel ellátott FFP2-es maszkok sterilizálhatók, így többször fel lehet őket használni, ezért még ott is örömmel fogadták, ahol egyébként biztosított hasonló védőfelszerelés, mert ilyen minőségűből nem vagy csak keveset kaptak.

5 ezer szűrős maszkot adományoztak Nagyatádon
5 ezer szűrős maszkot adományoztak Nagyatádon

atadhir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: