Otthon / Egészségügy / A szakértő szerint január-februárban súlyos járványhullám jöhet

A szakértő szerint január-februárban súlyos járványhullám jöhet

Karácsonyra tovább javulhat a járványhelyzet Magyarországon, de ez nem azt jelenti, hogy a delta-variáns okozta járványhullám teljesen lecseng – mondta Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője. A szakember hozzátette, hogy hamarosan elér minket az omikron-variáns is, ami januárban vagy februárban újabb járványhullámot indíthat el.

A szakember szerint, ha folytatódik a csökkenő tendencia, karácsonyra már csak kétezer, szilveszterre pedig ezer körüli lehet az új fertőzöttek száma idehaza. Vattay Gábor kiemelte, hogy a halálozásokban még nem tükröződik a javuló tendencia, de egy-két héten belül ott is láthatóvá válik majd egy a vártnál gyorsabb lefutás. A harmadik oltásnak köszönhetően napi ezer eset szintjén stabilizálódik majd a koronavírus delta-variánsa által kiváltott járványhullám – tette hozzá a szakember.

Vattay Gábor a Portfolio-nak nyilatkozva elmondta: a koronavírus omikron-variánsáról a lemaradva érkező dél-afrikai adatok most már kezdik mutatni, hogy nemcsak az esetszámok duplázódnak 3–4 naponta, de a kórházakba kerülők száma is hasonlóan durva tempóban emelkedik.

A szakértő úgy látja, hogy a koronavírus omikron-variánsa januárban vagy februárban Magyarországon súlyos járványhullámot indíthat el, de ezt el lehet kerülni. Vattay Gábor szerint az ötödik járványhullám elkerülése csak abban az esetben lehetséges, ha a harmadik oltások száma utoléri a második oltások számát. A szakember szerint még január elején meg kellene nyitni a negyedik oltások lehetőségét azok számára, akik már felvették a harmadik oltást.

index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: