Egyiptomnak újabb 200 ezer vakcinával segítünk, ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót – jelentette be szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Tunéziába induló Szijjártó Péter utazása előtt, a Ferihegyi repülőtéren arról beszélt, hogy Egyiptom fontos szerepet tölt be Európa biztonságának szavatolásában, hiszen az elmúlt öt évben “eredményesen gátolta meg az illegális migránsok Európa irányába történő megindulását”.
Nekünk fontos, hogy Egyiptom sikeres, biztonságos és stabil legyen, és ehhez járul most hozzá Magyarország 200 ezer vakcinával, annak érdekében, hogy az oltási kampányukat fel tudják gyorsítani és a járvánnyal szemben tudjanak védekezni – fogalmazott Szijjártó Péter.