Otthon / Friss hírek / Orbán bejelentése után leállították a Budapest Airport átvilágítását

Orbán bejelentése után leállították a Budapest Airport átvilágítását

A miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy megvárják a választásokat és csak utána döntenének a repülőtér megvásárlásáról.

A Budapest Airport részvényesei abban egyeztek meg, hogy leállítják a cég átvilágítását, ugyanakkor folytatják a párbeszédet a kormánnyal – tudta meg a Világgazdaság a Budapest Airport (BA) többségi tulajdonosától, az AviAlliance GmbH-tól.

A cég szóvivője azt is elmondta a lapnak, hogy a társaság hosszú távon elkötelezett befektető, amelynek a BA, illetve a régió tartós fejlesztése áll érdekében.

Az átvilágítás leállítása annak a következménye lehet, hogy Orbán Viktor hétfőn a V4-országok vezetőivel és Emmanuel Macron francia elnökkel tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt a Bloomberg érdeklődésére, hogy a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni tekinetettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára. „Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről” – mondta a kormányfő.

Az AviAlliance november közepén jelentette be: a cég közös átvilágítási eljárását kezdeményezték a magyar kormánynál, ami a lehetséges első lépés a repülőtér eladása felé. Sőt, az AviAlliance akkor azt is megerősítette, hogy a magyar kormány által vezetett konzorcium egy felülvizsgált, nem kötelező erejű vételi ajánlatot tett a repülőtér megvásárlására.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: