Otthon / Friss hírek / Pénzszórást tartott a távozó Novák Katalin: a NER barátainak is jutott belőle

Pénzszórást tartott a távozó Novák Katalin: a NER barátainak is jutott belőle

A Sándor-palotába készülő, ezért a tárca nélküli családügyi miniszteri posztjáról távozó politikus búcsúzóul bőkezű jutalmakat osztott.

Ugyanakkor – emlékeztet a Magyar Hang – a Magyar Közlönyben bemutatott listán számos név akad, olyanok, „akiket korábban kormányzati honlapokon vagy a NER-t szorgosan kiszolgáló háttérintézményeknél, baráti szervezeteknél láthattunk.”

  • Bölcsődékért díjban részesült például Gál Katalin, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója. Gál szoros kapcsolatot tart a kormánypárttal, 2019-ben még a Fidesz női tagozatának alelnöke volt.
  • Bölcsődékért díjban részesült „a családbarát értékek mellett elkötelezett és önzetlen, a bölcsődei rendszer fejlesztését segítő” építész, Tarnai Gergely, aki vezető tanácsadóként egyúttal a Miniszterelnökség építészetért felelős helyettes államtitkárságánál is dolgozott és dolgozik.
  • Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal ügyvezetőjének munkáját is jutalmazták. Böszörményi-Nagy már 2010 előtt dolgozott a Nézőpont Intézetnek, majd a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese lett.
  • Pro Voluntarius díjat kapott a minisztertől Máthé Zsuzsa is, „elhivatott és áldozatos munkája, példaértékű önkéntes tevékenysége, az önkéntesség népszerűsítéséért elismerésül”. Máthé az idén júniusban alapított Szent István Intézet ügyvezetője, „amely annyira fideszes szervezet, hogy egy alapítványon keresztül egyenesen Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója gründolta, Nacsa Lőrinccel és Fülöp Attilával.”

A Novák Katalin által átadott díjakkal járt 500 ezer forint is.

24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: