“2015 és 2021 között kétszer is átvilágították a korrupciógyanúba keveredett Völner Pált az Igazságügyi Minisztérium lemondott miniszter-helyettesét és parlamenti államtitkárát, de úgy tűnik mégsem találtak semmit, ami miatt büntető eljárás megindítását kezdeményezték volna
– írja közösségi oldalán közzétett posztjában Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő, miután közérdekű adatigénylésére választ kapott az Alkotmányvédelmi Hivataltól.
Kassai posztjában ismerteti a törvényt, amely szerint, ha egy nemzetbiztonsági ellenőrzés során kockázati tényező merül fel az átvilágított személlyel kapcsolatban, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója tájékoztatja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, vagyis Pintér Sándor belügyminisztert.
“Ha volt ilyen tájékoztatás, akkor azt Pintér Sándornak meg kellett kapnia
– írja az önkormányzati képviselő.
Kassai szerint ez bebizonyítható is lehet, mivel a Nemzetbiztonsági Bizottság, ha valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes működését észleli, ténymegállapító vizsgálatot folytathat le, amely során betekinthet a nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvántartásában lévő, egy adott ügyre vonatkozó irataiba is.
Kassai posztját azzal zárja, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal hibázott, hiszen ők nem tettek feljelentést kétszeri nemzetbiztonsági ellenőrzés után sem, noha a törvény kimondja, hogy nemzetbiztonsági kockázat áll fenn, ha az ellenőrzött személy nem alkalmas jogviszonyának illetéktelen befolyástól mentes ellátására.
Ahogy arról az Alfahíren is beszámoltunk, Völner Pál lemondott államtitkári pozíciójáról, miután az ügyészség kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését hivatali vesztegetés elfogadása miatt. Az Országgyűlés később meg is szavazta a mentelmi jog felfüggesztését. Az ügyészség szerint Völner több mint 80 millió forint kenőpénzt vett át a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől.