Otthon / Egyéb / Viagra mentette meg a haldokló covidos nőt
A kép forrása: internet

Viagra mentette meg a haldokló covidos nőt

Első hallásra hihetetlennek, sőt ostobaságnak tűnő esetről számolt be az egyik legnagyobb példányszámú brit bulvárlap: egy 37 éves kórházi dolgozó elkapta a koronavírust, állapota válságosra fordult, mesterséges kómában tartották, és már kevesebb mint 30 százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Ekkor kísérleti jelleggel viagrát adtak be a nőnek, aki csodálatos módon meggyógyult, és már el is hagyta a kórházat!

A történet főszereplője bizonyos Monica Almeida, egy 37 éves, portugál származású ápolónő, aki november elején megfertőződött a koronavírussal. Artur, a férje és a két kisfiuk is covidos lett, Monica állapota azonban egy hét elteltével annyit romlott, hogy a nőt be kellett vinni a Lincoln megyei kórházba, ahol egyébként dolgozott – írja a Mirror.

Hamarosan az intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre, majd november 16-án mesterséges kómába helyezték. Előtte azonban aláírattak vele egy papírt, hogy az állapota további romlása esetén végső megoldásként kipróbálhatnak rajta egy forradalmian új terápiát.

És Monica állapota tovább romlott, de annyira, hogy értesítették Portugáliában élő szüleit, jobb lenne, ha azonnal repülőgépre szállnának, ha még életben akarják látni a lányukat.

“Utólag tudtam meg, hogy az orvosok 72 óra múlva le akarták kapcsolni a lélegeztetőgépemet – mondta Monica.

Ebből már sejtheti az olvasó, hogy a nő megmenekült. Elkezdték adagolni neki a viagrát, és a potencianövelő szer hatására az állapota javulni kezdett. December 14-én pedig magához tért, majd hamarosan haza is engedték a kórházból gainsborough-i otthonába.

Megmentették az életemet, és ezért hálás vagyok a kórház valamennyi orvosának, ápolójának – mondja Monica. – Amikor gyógyultan hagytam el a kórházat, mindenki sírt örömében. Akkor tudtam meg, hogy már lemondtak rólam, kevesebb mint 30 százaléknyi esélyt adtak a felépülésemre. Azt is mondták, hogy 48 órával azok után, hogy megkaptam az első adag viagrát, a tüdőm újra elkezdett működni, hiszen a potencianövelő szernek értágító hatása van.

Lehet, hogy a Lincoln megyei kórházban rábukkantak a koronavírus okozta betegséget gyógyító csodaszerre?

Beszéltünk egy neve elhallgatását kérő magyar szakértővel, aki megerősítette, hogy a viagrának természetesen értágító hatása van, és akár ez is okozhatta az ápolónő állapotának javulását.

Ettől azonban még korántsem biztos, hogy minden koronavírus-fertőzött személy ugyanígy regálna a szerre.

Frissítés!

Dr. Szelid Zsolt kardiológus, az UEFA Orvosi Bizottságának magyar tagja kommentárt fűzött cikkünkhöz. Íme:

“Imént olvastam a covidos hölgy esetét a Viagrával. Nos valóban, az eredeti PDE gátló fő hatása a tüdőerek szelektív kitágítása és ezzel a tüdőkeringés javítása. A Viagra ma ismert hatása egyébként csak mellékhatásként került észlelésre az eredeti vizsgálatokban. A Viagrának tehát ismert ez a hatása, amit más gyógyszer néven adunk is olyan betegeknek, akiknek a tüdő vérkeringését javítani akarjuk.”

index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: