Otthon / Friss hírek / Akár négyszer annyi plakáthely juthat a Fidesznek, mint az ellenzéknek a választási kampányban

Akár négyszer annyi plakáthely juthat a Fidesznek, mint az ellenzéknek a választási kampányban

Akár háromszor-négyszer több választási plakátja is lehet majd a 2022-es országgyűlési választás kampányában a Fidesznek, mint az ellenzékinek – írja az rtl.hu. A portál információi szerint minde azt jelenti, hogy míg az ellenzék 2-3 ezer plakáthelyre számíthat, addig a Fidesz akár 5-8 ezer helyen is hirdethet országszerte.

Ráadásul ezek csak az óriásplakátok, de az rtl-nek nyilatkozó László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint nagyságrendekkel kevesebb jut az ellenzéknek citylightokból, vagyis a világító táblákból, illetve más, kisebb méretű felületekből is. A szorólapok esetében pedig problémás, hogy a Magyar Posta már nem foglalkozik ezek terjesztésével. Noha a kormányközeli Mediaworks egyik leányvállalata, a Medialog kiterjedt terjesztői hálózattal rendelkezik, az ellenzéki pártok nem bíznak a Fidesz-közeli társaságban.

A kormánypártok egyébként a korábbi plakátkampányok alkalmával nagyjából 5-8 ezer helyet béreltek, a bevándorlásról szóló népszavazás esetében viszont – a Transparency International Magyarország becslése szerint – ez a szám elérhette a 10 ezret is.

A hvg.hu közben arról is említést tesz, hogy a Simicska Lajostól 2019-ben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került plakátcég, a Publimont Kft. teljes lefedettséggel bír az országban: a Publimont körülbelül 11 ezer plakáthellyel rendelkezik az országban. A plakátcég évekre átveszi a vidéki buszmegállókat a hirdetési felülettel együtt, cserébe felújítják a várókat. Ez történt néhány budapesti kerülettel, és 2020 óta egyre több vidéki várossal szerződnek le, például Budaörssel, Alsóörssel, Békéscsabával és Gyulával, de a lap információi szerint Szarvassal, Orosházával is.

 

24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: