December 22-én újabb munkát kapott a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Garancsi Istvánhoz köthető Market Építő Zrt., 5,3 milliárd forintból fel kell állítaniuk egy zászlórudat a Citadella várfalakkal körbezárt területén – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben szerdán megjelent hirdetményből, melyet a HVG szúrt ki.
Az ajánlatkérő a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. volt, és a kiírása szerint a feladatok közé tartozik egy több elemből álló, 35 méter magas acél zászlórúd legyártása, amely fölfelé vékonyodik. Ezen fog lobogni a 6×12 méteres nemzeti zászló, amit majd motoros szerkezet von fel a helyére. A zászlóhúzó motor beépítése szintén a közbeszerzési feladatok sorába tartozik, de áramellátásának biztosítása már nem, az ” ideiglenes transzformátor telepítése külön beszerzés tárgya” a szöveg szerint.
Emellett a létesítendő zászlórúd egy vasbeton tömbön áll majd, amit ugyancsak a két társaságnak kell megoldania. A tömböt pedig egy dolomit sziklára épített ágyazatra fogják rögzíteni. A zászlórúd tervezett területét fel is kell majd tárni, a kapcsolódó diagnosztikai vizsgálatokat generáltervező biztosítja, a tender szerint a jelen munkák a vizsgálatokhoz szükséges munkákat tartalmazzák. A feltárások mélysége legfeljebb a megtalált sziklafelszínig tart, sziklabontásra nem lesz szükség.
A szóban forgó közbeszerzés teljesítésének határideje másfél év, azaz 18 hónap, viszont ezen belül a zászlórúdnak március 14-ig már a magasba kell emelkednie a Citadellán.